MVM Edison startup verseny: ha ezt a névadó megérhette volna

Thomas Alva EdisonKihirdették az MVM Edison startup verseny győzteseit. A versenyre a várakozásokat meghaladó, 220 pályázat érkezett.

A jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, illetve a fintech megoldásokra vonatkozó innovációkkal is nevezhettek a fejlesztők. A legjobb hét pályázó csapat vehetett részt a második forduló többhetes online képzési programján. Az első helyezett a Rollin Technologies Kft. (A cég alapítói között megtalálható a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap. A -szerk- megj.) lett az innovatív rollertöltővel, a társaság hárommillió forint támogatást kapott. A második helyen a PiggyBanx Kft. (A cég alapítói között megtalálható a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Állami Tőkealap. A -szerk- megj.) végzett a virtuális malacpersellyel, kétmillió forint támogatást nyerve el. Harmadiknak a Solar DAO (A társaságról nem találtunk céginformációt. A -szerk- megj.) csapatát választotta a zsűri, a megújuló energia közösségi finanszírozását lehetővé tevő megoldást egymillió forinttal jutalmazták. A nyertes csapatok részt vehetnek a Lisszabonban megrendezendő Web Summit 2020 rendezvényen, illetve egyéves LinkedIn Premium Business előfizetést is kapnak. Az első három helyezettnek lehetősége lesz, hogy akár ötvenmillió forint értékű befektetéshez jusson az MVM Csoporttól.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.