Munkacsoport-alapításban mindig erősek voltunk

Rigó Csaba Balázs GVHA Fogyasztóvédelmi Kerekasztal hétfői ülésén Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke kezdeményezte a gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi, valamint a közérdekű keresetindítással összefüggő munkacsoport létrehozását – közölte a GVH.

A versenyhatóság emlékeztetett: a kerekasztal július 18-án alakult az Igazságügyi Minisztérium égisze alatt, azzal a céllal, hogy aktuális fogyasztóvédelmi problémák megvitatásával, konkrét megoldási javaslatok kidolgozásával segítse az egységes jogalkalmazást. A testület munkájában számos hatóság, minisztérium és civil szervezet mellett a GVH is részt vesz. A hivatal elnökének javaslatára külön munkacsoportok segítik a kerekasztal munkáját. A két új munkacsoport közül a gyermekeket érintő fogyasztóvédelmi munkacsoport egyebek mellett a gyermek- és fiatalkorú fogyasztók médiatudatosságának, digitális ismereteinek növelését segíti – tájékoztattak a közleményben.

A közérdekű keresetindítással kapcsolatos munkacsoport létrehozásának apropóját a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti keresetekről szóló uniós irányelv magyar jogba átültetése adta – jelezték. Ennek alapján 2023. június 25-ét követően az Igazságügyi Minisztérium által hivatalosan is nyilvántartott feljogosított szervezetek indíthatnak képviseleti kereseteket a fogyasztóvédelmi törvény új rendelkezései szerint. A Fogyasztóvédelmi Kerekasztal ülésén a résztvevők megerősítették, hogy a fogyasztóvédelemi politika négy fő területre fókuszál: a digitális fogyasztóvédelemre, a gyermekvédelemre, a fogyasztóvédelem elérhetővé tételére és az egységes joggyakorlat kialakításának támogatására – olvasható a GVH közleményében.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Okok, amiért mesterséges virágfejet használjunk dekorációként

ked nov 15 , 2022
A selyemvirág dekorációk kedvelt díszítőelemei bármely helyiségnek. Népszerűségüket annak köszönhetik, hogy az igazi virágokra szinte élethűen hasonlítanak, így kevés gondozással is lehet tökéletesen szép, friss és mutatós virág dekorációk évekig. A kifinomult anyagok használatával készült virágfej kreatív eleme a modern otthonok díszítésének. A gyönyörű formák, valósághű másolatok már nem csak […]
praudadekor.hu

És még ez is...