Moszkva kiborult, hogy a csehek az USÁ-nak adják ki az orosz hackert

Moszkvát felháborítja, hogy Csehország kiadta az Egyesült Államoknak a hackertevékenységgel gyanúsított Jevgenyij Nyikulin orosz állampolgárt, Prága lépése aláássa az orosz-cseh együttműködés alapjait – közölte az orosz külügyminisztérium.

A közlemény kifogásolta, hogy a cseh fél döntését nem a jogi normák vezérelték, hanem „az a törekvés, hogy ismételten demonstrálja az utóbbi időben az abszolút prioritás rangjára emelt +szövetségesi hűséget+”. Prága lépését Moszkva tudatosnak és politikailag motiváltnak minősítette és úgy értékelte, hogy az a kétoldalú együttműködés konstruktív alapjának aláásására irányul. Az orosz külügy leszögezte, hogy mindent szükséges lépést megtesz majd Nyikulin jogainak védelme érdekében. A kommüniké szerint jogsértésről árulkodik a cseh alkotmánybíróság döntésének „kierőltetése” annak a fellebbezésnek az ügyében, amelyet Nyikulin ügyvédjei az alsóbb szintű bíróságok kiadatási döntéseivel szemben adtak be. Az orosz külügyminisztérium rámutatott: figyelmen kívül hagyták, hogy az orosz legfelsőbb ügyészség is kérelmezte Nyikulin kiadatását. Kifogásolta, hogy a cseh hatóságok nem fordítottak kellő figyelmet arra a többször megismételt felhívásra, hogy vegyék figyelembe: „az Egyesült Államokban kibontakoztatott oroszellenes hisztéria közepette állampolgárunk abban az országban nem számíthat pártatlan és tisztességes bírósági eljárásra”.

Az orosz hackert, aki határozottan tagadja, hogy hacker lenne és elkövette volna mindazt, amivel az amerikaiak vádolják, 2016 október 5-én Prágában vette őrizetbe a cseh rendőrség. Washington a kiadatási kérelmet azzal indokolta, hogy szerinte az orosz hacker támadást intézett a LinkedIn internetes közösségi hálózat, valamint a Dropbox és a Formsprings amerikai szerverei ellen. A férfit a kaliforniai szövetségi bíróság hackertámadással, pénzlopással és összeesküvéssel vádolja. Oroszország ezzel szemben csak azzal vádolta meg Nyikulint, hogy az interneten keresztül 2009-ben 3450 dollárt lopott el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Eurocontrol: súlyos rendszerhiba

sze ápr 4 , 2018
ShareTweetPinShareA légiközlekedést irányító, átfogó európai rendszer hibája miatt az Európán belüli keddi repülőjáratok felénél jelentős késésekre lehet számítani – közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol). A tájékoztatás szerint a rendszer hibája az érintett mintegy 29 500 európai repülőjárat felénél okozhat késéseket. A meghibásodás biztonsági kockázatokat nem […]
robotpilóta

És még ez is...