mínuszos.hu

Mostantól megy a kábelbehúzás, mint a pinty

optikai kábelNemzetközi jelentőséggel bíró innovatív optikai kábelbehúzó berendezést fejlesztett több mint 210 millió forint felhasználásával a Hungaro Cabel Technology Kft.

A távközlési hálózatok fejlesztésével, tervezésével, építésével foglalkozó, néhány fős cég közleménye szerint a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 146 millió forintos támogatásával kifejlesztett berendezéssel áttörést lehet elérni az optikai kábelrendszerek telepítése során. Az optikai hálózatok építésénél a jelenleg elterjedt, az esetek mintegy 95 százalékában alkalmazott – úgynevezett légbefúvatásos – módszer alkalmazásával két-háromezer méternyi behúzási hossz érhető el, míg a most kifejlesztett új – úgynevezett úsztatásos – technológiával ennek többszöröse, azaz az optikai kábelek telepítése gyorsabbá és olcsóbbá válik.

A fejlesztés azon fizikai jelenséget használja ki, amely szerint a folyadékokban a folytonos, örvényléstől mentes áramlás alakul ki, úgy az áramló folyadékban lévő testre csak minimális közegellenállás hat, ez teszi lehetővé, hogy növelhető a behúzási hossz – mutatta be részletesen az új módszert a társaság. A fejlesztéssel létrehozott eszköz várhatóan piacképes lesz, ugyanis Európában az adatátviteli sebesség növelése érdekében a következő években jelentős infrastrukturális fejlesztések zajlanak majd az internetes jeltovábbító kábelek terén. Az elkészült HELLO-RS berendezéssel pedig az úsztatásos kábelbehúzási technológia széles körben elterjedhet, s jelentősen felgyorsulhat az optikai kábelhálózatok telepítése, bővítése.

A 1995-ben alapított, péteri székhelyű társaság a nyilvános cégadatok szerint 2022-ben 167 millió forintos nettó árbevétel mellett 41 millió forint nyereséget ért el, míg egy évvel korábban 244 milliós bevétellel és 28 millió forint profittal zárt.

Exit mobile version