mínuszos.hu

Most jó vidékinek lenni: 54 milliárdra pályázhatnak a közép-magyarországi régión kívüli kkv-k

Mintegy 54 milliárd forint értékben három pályázat indult a digitális gazdaság fejlesztésére a közép-magyarországi régión kívüli kis- és középvállalkozások (kkv) számára – jelentette be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára.

A pályázatokkal széles csoportot céloznak meg: pályázhatnak hagyományos vállalatok a működésük hatékonyabbá tételére informatikai fejlesztésekre, emellett informatikai vállalatok nemzetközi piacra lépéséhez is segítséget nyújtanak, valamint pályázat indult a felhőalapú szolgáltatást nyújtó cégeknek. A kérelmeket január végén-február elejétől lehet beadni – jelezte.

A legnagyobb, negyvenmilliárd forint keretösszegű pályázattal az agráriumon kívüli vállalkozások mindennapi működésében előforduló folyamatok, például a vállalatirányítás, ügyfélkapcsolat vagy a számlázás digitalizációjához szerezhetnek támogatást — ismertette az államtitkár. Elmondása szerint a programba mintegy négyezer cég részvételével számolnak. A pályázathoz tíz százalék önrész mellett negyven százalékos vissza nem térítendő támogatás jár, valamint ötven százalékos arányban szerepel egy kötelezően igénybe veendő, kedvező, egy százalékos kamatozású kölcsön – ismertette.

A második, tízmilliárd forint keretösszegű pályázat informatikai profilú mikro-, kis- és középvállalatok számára érhető el a nemzetközi piacra lépésük támogatására – mondta Kara Ákos. A konstrukció vegyesen tartalmaz vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes kölcsönt. Az államtitkár elmondta: noha a magyar vállalkozásoknak megvan a szükséges szakmai tudásuk, hogy piacképes termékekkel és szolgáltatásokkal álljanak elő, kevés magyar fejlesztésű, világszínvonalú IKT termék van a világpiacon. A pályázat ezért a külpiacra lépés költségeinek kilencven százalékát támogatja, egyebek mellett piackutatásra, tanácsadásra, külföldi rendezvényeken való részvételre is kérhető – közölte.

A harmadik pályázat keretösszege négymilliárd forint, és üzleti felhőalapú szolgáltatások elindítását segíti informatikai cégeknek. A pályázattal a magyar gazdaság vezető ágazatainak, a jármű-élelmiszeripar és a turizmus igényeire szabott üzleti felhőmegoldások létrehozását támogatják. A pályázatok vissza nem térítendő támogatását 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar állam finanszírozza. A kedvezményes hiteleknél ez az arány 95 és öt százalék – tette hozzá.

Exit mobile version