Most jó ózdinak lenni

Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az átadón kiemelte: a megfelelő szintű digitális jártasság az élet minden területét érinti, szükséges egyebek mellett a munkakereséshez, a munkavégzéshez, a tanuláshoz, az online vásárláshoz, egészségügyi adatok kezeléséhez, az elektronikus ügyintézéshez, vagy a közösségi társadalmi tevékenységekhez. Véleménye szerint a digitalizáció elterjedése nem szorítja ki az emberi munkaerőt, ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy a munka elvégzéséhez más típusú tudásra lesz szükség – mondta a helyettes államtitkár.

Kifejtette, hogy a jelenlegi változó világ nagy kihívást jelent a szakképzés számára is, amelynek magasan képzett munkaerőt kell biztosítania a vállalkozásoknak. Az ózdi Digitális közösségi alkotóműhelyről szólva azt mondta: ez lehetőség arra, hogy a digitális kompetenciákat jobban elsajátítsák a tanulók, és hozzájárul, hogy az iskola szélesítse mind a tartalmi, mind az elméleti és gyakorlati tudásátadást. Az Ózdi Szakképzési Centrum 446 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztéséhez, e projekt keretében valósult meg az új Digitális közösségi alkotóműhely.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Németország bünteti a Facebookot

csü júl 11 , 2019
Kétmillió eurós (mintegy 645 millió forint) bírságot szabott ki a német Igazságügyi Hivatal (BfJ) a Facebookra, mert az internetes vállalat nem nyújtott teljes képet arról, hogy mennyi bejelentés érkezik a céghez jogsértő, gyűlöletkeltő tartalmakról, és ezzel hamis látszatot keltett magáról – értesült a ZDF német közszolgálati televízió. A hatóságok szerint […]
Facebook

És még ez is...