mínuszos.hu

Most jó informatikusnak lenni Békés és Tolna megyében

ZX-81

Az álláskeresők közül a legnehezebb helyzetben a távmunkára, illetve logisztikai beszerzési pozícióra pályázók vannak, míg a legkisebb konkurenciával a mérnököknek, informatikusoknak és pénzügyeseknek kell számolniuk – derült ki a Jobinfo.hu állásszemléző oldal 2012. első negyedévére vonatkozó elemzéséből. A munkaerőpiac továbbra is fővárosközpontú, a legkevesebb nyitott pozíció pedig Békés és Tolna megyében található. „Az egyetemi keretszámok részben követik ezt a tendenciát, hiszen a mérnök és informatikus karok benne vannak a top3-ban, ugyanakkor a gazdasági szakokra mindössze 250 ösztöndíjas hallgatót fogadhatnak az egyetemek és főiskolák” – jelentette ki Kristók Balázs, a Jobinfo.hu állásszemléző oldal vezetője.

Exit mobile version