mínuszos.hu

Most egymilliárd forinttal támogatjuk az IBM-et

IBM merevlemezAz IBM 3,5 milliárd forintból, egymilliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját. Az állami támogatást azzal indokolta, hogy a bővítéssel háromszáz új munkahely is létrejön. Az IBM a dunántúli megyeszékhelyről számítástechnikai rendszerek távfelügyeletét biztosítja, megrendelőik túlnyomórészt külföldi társaságok. A New York-i cég a székesfehérvári egységgel együtt csaknem hatezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon. Az IBM magyar leányvállalata 2013 óta a kormány stratégiai partnere. A székesfehérvári központ az előző, 2016-ban véget ért fejlesztéshez is jelentős, 1,1 milliárd forintos állami támogatást kapott. Az IBM Magyarország Kft. nettó árbevétele 2018-ban meghaladta a 16,5 milliárd forintot, 2019-ben megközelítette a 18 milliárd forintot. Forgalma többségét külföldi értékesítésekkel érte el. Az adózott eredmény mindkét évben több mint 2,5 milliárd forint volt. A társaság 2016-ban 530, 2017-ben 61, 2018-ban 221, 2019-ben pedig 218 millió forint adót fizetett, azaz a négy éve a vállalatnak adott 1,1 milliárd forint állami támogatást sem fizette be a költségvetésbe.

Exit mobile version