Monori anomália: a GVH elfogadta a UPC kötelezettségvállalását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a UPC Magyarország Telekommunikációs Kft.-nek a Monori központú körzetre vonatkozó kötelezettségvállalását, jogsértést nem állapított meg és bírságot sem szabott ki – közölte a GVH.

A közlemény szerint a GVH a körzetben nyújtott internetes szolgáltatási feltételeket, ezen belül árazást és a műszaki paramétereket vizsgálta. A UPC már az eljárás vizsgálati szakaszában érdemi árcsökkentést hajtott végre a teljes körzetben, majd nyilatkozatban vállalt kötelezettséget, amelyet a GVH visszajelzései alapján több alkalommal módosított. A GVH előírta a vállalkozásnak, a UPC pedig vállalta, hogy a monori körzet tizenkét településén végez hálózatfejlesztéseket a jövő év első felében, mert ezeken a településeken vagy nincs jelen más vezetékes hálózattal rendelkező versenytárs, vagy csak mérsékelt versenynyomást képes a UPC-re gyakorolni.

A UPC vállalta, hogy a fejlesztések eredményeként létrejövő hálózatok minőségi és árazási feltételei nem lesznek rosszabbak az országos szolgáltatási feltételeinél, és azt, hogy ügyfelei a hálózatokhoz többletköltség nélkül csatlakozhatnak. A rosszabb minőségű ADSL internet szolgáltatására az érintett 12 településen a UPC a hálózatfejlesztés után is fenntartja a kedvezőbb árakat mindaddig, amíg az még elérhet, Pilis és Tápióság településen pedig legalább 2022. december 31-ig.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Magyar Posta Romániába készül

vas dec 3 , 2017
A Magyar Posta, valamint a Mid Europa és a Warburg Pincus befektetési alapok is versenyben vannak az Urgent Cargus, a második legnagyobb román futárszolgálat megvásárlásáért – írta a Ziarul Financiar. A lap információi szerint mindhárom vállalat szerepel a befektetők rövid listáján, akik megvásárolhatják a romániai céget az Abris Capital Partners […]
posta

És még ez is...