Mobiltelefonokkal üzletelő bűnszervezet bukott le

okostelefonNagy értékű mobiltelefonokkal üzletelő bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás, a gyanú szerint a csoport tagjai több mint hárommilliárd forint áfát csaltak el.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai nagyszabású akcióban országszerte több helyszínen végeztek kutatást, foglaltak le, illetve vettek zár alá bűncselekményből származó vagyont és vettek őrizetbe tíz embert. A gyanú szerint a csoport tagjai 2017 áprilisa és 2021 áprilisa között egy országos kiterjedésű, többszintű céghálóból álló bűnszervezetet működtettek, amely „körhintacsalás” módszerével kerülte ki az uniós beszerzésű mobiltelefonok értékesítése után fizetendő adót. A nyomozó hatóság az akció napján húsz embert hallgatott ki gyanúsítottként, közülük tízet őrizetbe is vett. A csoport tagjait különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta tíz gyanúsított letartóztatásának elrendelését egy hónapra.

A láncértékesítésben részt vevő uniós és belföldi partnercégek élére stróman ügyvezetőket ültetek; a termékbeszerzések és értékesítések valójában színlelt gazdasági események voltak, a bűnszervezet vezetőjének „kezei” közül sem a pénz, sem a telefonok nem kerültek ki. A NAV nyomozói, bevetési járőrök és it-egységek, illetve pénzkereső kutya segítségével csaptak le a bűnbandára. Az okozott kár biztosítására nagy összegű készpénzt, 259 befektetési arany- és ezüstérmét foglaltak le, valamint bankszámlákat, ingatlanokat és gépjárműveket zároltak több mint 4 milliárd forint értékben. Az egyik helyszínen egy illegálisan tartott lőfegyver is előkerült, ebben az ügyben a rendőrség intézkedett – tették hozzá.

A kihallgatott húsz ember közül tízet őrizetbe vettek, az illetékes bíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Ha bűnösségük bebizonyosodik, akár húsz évet is kaphatnak – áll a közleményben.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hamis légiriadó volt Moszkva megyében

pén márc 10 , 2023
Moszkva megye több tévé- és rádióadóján hangzott el hamis légiriadó-figyelmeztetés. A rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint ez szerverek feltörése miatt történt. Hasonló figyelmeztetések hangzottak el a nap folyamán Voronyezs megyében. A tárca szerint február utolsó napján hasonló hamis légiriadó volt az Urálban és a Krímben, valamint a moszkvai és a voronyezsi […]
Sziréna, légiriadó

És még ez is...