mínuszos.hu

Mobilrablás Hajdúhadházán: rabláncon a tettesek

mobil-tolvajA hajdúhadházi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a három fiúval szemben, akik erőszakkal elvették a sértett mobiltelefonját. Az áldozat édesanyja értesítette a rendőrséget 2016. március 29-én 21 óra körül arról, hogy Hajdúhadház egyik utcájában a fiától ismeretlenek erőszakkal elvették a mobiltelefonját. A rendőrök a kapott személyleírás alapján megállapították, hogy a sértett három támadóját igazoltathatták körülbelül negyed órával korábban a környéken. A járőrök a 19 éves J. Imrét és két 15 éves társát hajdúhadházi otthonukból előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. március 31–én elrendelt. A megalapozott gyanú szerint a három fiatal fiú szó nélkül megrúgta majd többször megütötték a sértettet és a zsebéből kivették a mobiltelefonját, majd elmenekültek a helyszínről. A fiú ezt követően haza szaladt és édesanyjával az esetről bejelentést tettek a rendőrségre. Az elsődleges orvosi vélemény szerint a sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Exit mobile version