MNB: közeleg a digitális jegybankpénz bevezetése

Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnökeA világon számos nemzeti bank kutatja a digitális jegybankpénzben rejlő lehetőségeket, nyomon kell követni ezeket az innovációkat, hogy amennyiben megtörténik az áttörés, Magyarország gyorsan tudjon reagálni arra – mondta Virág Barnabás.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke szerint az jegybanknak keresnie kell azokat a résterületeket, amelyeken keresztül kapcsolódni tud a fejlesztésekhez, ilyen például a zöld átállás. A digitális jegybankpénz bevezetését a jegybankoknak és a pénzpiac szereplőinek közösen kell végrehajtaniuk, a nemzeti bank az infrastruktúrát adja, de a kapcsolattartás, a felületek fejlesztése, az ügyfélélmény maximalizálása továbbra is szolgáltatók feladata lenne – fejtette ki.

Az átmenetnek óvatosnak kell lennie, a jegybankok várhatóan első körben limiteket fognak alkalmazni, hogy milyen összegben lehet náluk tartani a betéteket – húzta alá utalva arra, hogy egyelőre még kérdés, hogy milyen kamatszint mellett. A pénzügyi rendszeren belül és a geopolitikában is megnő annak az országnak a súlya, amely az átállást sikeresen megoldja – tette hozzá.

Az alelnök úgy fogalmazott, hogy a digitális jegybankpénzzel a pénzteremtés monopóliumát újra magához ragadná a magánszereplőktől az állam, amely így a finanszírozási forrásokat a hosszú távú célok irányába mozdíthatná el és a hitelkiáramlások sebességét is jobban tudná befolyásolni. A jegybankoknak fel kell gyorsítaniuk a fejlesztéseket, hiszen a pénzpiacon a jövőben az állam, a bankok és a fintech cégek mellett egyre inkább számolni kell a bigtech cégek jelenlétével, amelyeknek a szabályozása kihívást jelent.

Virág elmondta, hogy öt éven belülire tehető az Európai Központi Bank részéről a digitális jegybankpénz bevezetése. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a világ nagyjából száz jegybankja közül, ahol zajlanak a fejlesztések, melyik lesz az, amely a „villanyt felkapcsolja”, a témában Kína jár az élen, ahol már tesztelik a rendszert, várhatóan Ázsia szerepe úttörő lesz. Beszélt arról is, a pénz fejlődése a történelem tanulsága alapján összekapcsolódik a válságokkal és az ipari forradalmakkal, jelenleg mind a két tényező hatása érezhető.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Csomagautomatákban nagyon erős a GLS Hungary

csü máj 4 , 2023
A GLS Hungary bejelentette, hogy üzembe helyezte ezredik csomagautomatáját, ezzel elsőként érte el Magyarországon ezt a mérföldkövet. A GLS Hungary az elmúlt egy évben közel 800 új csomagautomatát telepített, amelyekkel kiegészülve immár 1000 darabot üzemeltet országszerte – Magyarországon elsőként elérve ezt a mérföldkövet. „Az ezredik GLS Automatával tovább erősítjük azt […]
GLS csomagpont

És még ez is...