MNB: a kriptovaluta már-már szerencsejáték

Szinte szerencsejátéknak tekinthető, hogy a befektetési életbiztosítást kötő ügyfelek pénzét kriptovalutába fektette a szlovákiai Novis Biztosító, amely Magyarországon is árulja termékeit. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezért ideiglenesen felfüggesztette Sensum nevű életbiztosításának forgalmazását. Hozzátette: kriptovalutába fektetni rendkívül kockázatos dolog, márpedig egy befektetési életbiztosításnál az ügyfél viseli a kockázatot, míg a hagyományos életbiztosításoknál van egy valószínűleg alacsonyabb, de garantált kamat, amit a biztosító fizet az ügyfélnek. A jegybank hivatalból indított fogyasztóvédelmi vizsgálatot a cégnél, amely az eddigi adatok szerint nem a jogszabályban előírt számítási módszertannak megfelelően határozta meg a teljesköltség-mutatója értékét. Így az ügyfelek nem tudhatták például, hogy mekkora költséget számol fel a biztosító annál a terméknél, amit választottak. Amennyiben viszont igazolja a Novis, hogy megfelelő a teljes-költségmutatója, esetleg újra forgalmazhatja ezt a terméket. Nem úgy, mint azt az öt biztosítását, amelyek forgalmazását tavaly júliusban függesztette fel az MNB, majd az idén véglegesen betiltotta, mivel a tájékoztatókban, hirdetményekben nem közölték egyértelműen, hogy ezekre a befektetési biztosításokra van-e tőke-, illetve hozamgarancia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.