Minél drágább egy médiatermék, annál rosszabb

 

A kétnapos Media Hungary konferencián György Péter, az ELTE oktatója előadásában arról beszélt, hogy a magyar média, azon belül is a televíziózás elveszítette progresszivitását, vagyis a társadalmi integrációra való képességét. Szerinte a magyar médiaipar akkor fejlődhet, ha képes lesz a kreativitását a társadalom javára fordítani. Ehhez – mint mondta – a hitelességbe is be kell fektetni, és mint a magyar kultúra része olyan tartalmakat is elő kellene állítania, amelyek nem pillanatnyi haszonszerzést szolgálnak, hanem generációkon átívelve nyújtanak hasznot a társadalom számára. A magyar média ezzel szemben folyamatosan a jelennek dolgozik – mint mondta, ez különösen igaz az internetre -, ezzel azonban elszakad a nemzeti kultúrától. György szerint a médiatartalmak előállításához szükséges összeg nagysága fordítottan arányos az ott meglévő kreativitással, vagyis minél drágább egy médiatermék, annál rosszabb.

(Amiből persze nem következik az, hogy ami olcsó, vagy ingyenes, az jó lenne. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Hiába, Kína népköztársaság

sze máj 15 , 2013
  Előzetes figyelmeztetés nélkül törölték egy kormány-kritikus író és blogger mikroblog-fiókjait a kínai hatóságok – a mikroblogolók szerint célzott elhallgattatásról van szó. Az idén 39 éves, 2008-ban a Man ázsiai irodalmi díj jelöltjeinek listájára is feljutó Hao Csün, vagy ismertebb nevén Murong Hszüe-cun a “kínai Twitterként” is emlegetett, tavaly év […]

Friss, ropogós