Minden várakozást felülmúlt A tenger hőse

Sea-Hero-Quest-appA Magyar Telekom hazánkban május 5-én bemutatott, nemzetközi összefogással megvalósult jótékony célú mobiljátékát, A tenger hősét öt nap alatt több mint félmillióan töltötték le. Az alkalmazás negyven országban bekerült a TOP20 alkalmazás közé az App Store-ban és a Google Play áruházban, többségükben a legjobb ingyenes játék címet is elnyerte. A felhasználók eddig – a fejlesztők elképzeléseit messze felülmúlva – összesen 58 hónapnyi időt játszottak A tenger hősével, ami 725 évnyi hagyományos laboratóriumi kutatással egyenértékű. Korábban az ilyen vizsgálat koordinálása éveket vett igénybe, és legjobb esetben is csak pillanatképet adott igen alacsony számú önkéntes viselkedéséről.

A tenger hőse (Sea Hero Quest) mobiljátékot kifejezetten azért fejlesztették, hogy létrejöjjön a világ legnagyobb, közösségi együttműködésre épülő adathalmaza a demencia kutatások előmozdítására. A kutatás célja, hogy elmélyítse a térbeli tájékozódásról meglévő tudományos ismereteket, illetve információval szolgáljon arról, hogyan működik agyunknak ez a területe. A demencia 2050-re világszerte 135 millió embert érint majd — derül ki a “A demencia globális hatása” című jelentésből (2013-2050). A betegség megakadályozza az új emlékek kialakulását, gyakran elszigetelve és összezavarva az érintetteket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A magyar vállalatok az árbevételük 2,7 százalékát költik digitalizációra

csü máj 12 , 2016
ShareTweetPinShareAz energiaágazat, egészségügy, közlekedés, ipari gyártás és ingatlanfejlesztés területén végzett reprezentatív kutatás szerint a közép- és nagyvállalatok 44 százaléka már több mint öt éve, nyolcvan százaléka pedig már legalább két éve foglalkozik digitalizációhoz köthető fejlesztésekkel, amelyre átlagosan éves árbevételük 2,7 százalékát költik – derült ki a Siemens Zrt. megbízásából a hazai […]
hacker

És még ez is...