Minden rendben a DIMSZ-nél

szavazásDIMSZ | Az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) éves közgyűlésén a tagok elfogadták a szervezet beszámolóit és megerősítették a hét elnökségi tag mandátumát.

A kommunikációs iparág adatvezérelt szeletét képviselő szervezet, a DIMSZ bejelentette, hogy a tagjai az éves közgyűlésén újraválasztották az elnökség tagjait. A szervezet elnöksége Huszics Györgyöt elnökségi és Hivatal Pétert alelnöki pozíciójában erősítette meg. Az újraválasztás -a szövetség közleménye szerint- bizonyítja a tagok bizalmát a vezetőség iránt, és megerősíti elkötelezettségüket a szervezet céljai iránt.

Az elnökségi tagok vezetésével a szervezet az elmúlt években jelentős eredményeket ért el és több hagyományteremtő projektet is indítottak, mint például az Adatvezérelt nap vagy a fenntarthatósági aktivitások, emellett a megszokott tevékenységek is folytatódtak: az éves DM Szenzor iparági felmérés, Hangszépségverseny. Az elnökség továbbra is arra törekszik, hogy képviselje a tagok érdekeit, elősegítse a szervezet növekedését és fejlődését, ezt láthatóvá tegye a teljes iparág számára. A DIMSZ köszönetet mond a tagjainak a bizalomért, és továbbra is elkötelezett amellett, hogy a tagjai és az adatvezérelt terület érdekeit szolgálja.

„A DIMSZ az elmúlt években is kiemelkedően sok aktivitással – kutatásokkal, felmérésekkel, iparági fórumokkal – támogatja az adatvezérelt piacot és annak szereplőit. Fontos, hogy a szervezet elsők között, érdemben tud foglalkozni, többek közt, a digitalizálódó hűség- és kedvezményprogramokkal, a kommunikációs iparág fenntarthatóságával, a mesterséges intelligencia releváns vetületeivel és a kiszolgáltatott, idősebb korcsoportok adatvédelmi kitettségével. A DIMSZ tagozatainak munkájába legközelebb a szeptember 12-i Adatvezérelt napon adunk betekintést, várunk minden, hatékony marketingkommunikációban érintett szakembert” – mondta a DIMSZ elnöke.

A DIMSZ elnöke Huszics György (Crane), alelnöke: Hivatal Péter (Cellini), az elnökség tagjai: Gál Katalin (Hungexpo), Kovácsházy Dénes (Contact Center tagozat, Multicom Contact), Stéger Anett (Magyar Posta), Bay Áron (Keresőmarketieng tagozat, Exact Match), Domokos Márton (Adatvédelmi és Adatbiztonsági tagozat, CMS), a felügyelőbizottság elnöke Halász Bálint (Siegler Bird & Bird), tagjai: Bedi Viktor (123RF), Mazura Péter (Crome Communication).

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Roland Berger: A bankok nagyot fognak profitálni a MI-ből

vas jún 16 , 2024
A bankszektor globális bevételét ezer milliárd dollárral is megnövelheti a mesterséges intelligencia (MI) használata 2030-ra a Roland Berger felmérése szerint. A tanácsadó cég szerdai közleményében jelezte: a MI a jelentősen növekvő üzleti forgalom, a jobb árazás és a jobb ügyfélélmény révén fog többletbevételeket generálni, emellett pedig akár harminc százalékkal csökkennek […]
dollár - 2024

És még ez is...