Minden a hűségidőről II.

husegA vonatkozó jogszabály értelmében határozott időtartamú előfizetői szerződés legfeljebb 24 hónapra köthető meg azzal, hogy a szolgáltató köteles felajánlani a határozatlan, valamint a 12 hónapig tartó előfizetői szerződés megkötésének a lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy amennyiben az előfizető nem a határozatlan időtartamú szerződést választja, úgy legfeljebb két évre köteles vállalni azt, hogy a szerződést rendes felmondással nem szünteti meg. A hűségidő legfontosabb ismérve tehát, hogy az előfizetés megszüntetésére eltérő szabályok vonatkoznak, mint egy határozatlan időre szóló szerződés esetében. Amennyiben az előfizető a határozott időtartam lejárta előtt felmondja a szerződést, a szolgáltató – általában kötbér formájában – követelheti az igénybe vett kedvezményeket, amelyeket a hűségidőre tekintettel nyújtott az előfizető számára. A szerződés felmondási ideje legfeljebb nyolc nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. Főszabályként tehát elmondható, hogy a hűségszerződés csak „szankciósan” szüntethető meg.

A hűségszerződés felmondásának másik esetében az előfizetés felmondását a szolgáltató jogsértése indokolhatja. Amennyiben például a szolgáltató a fogyasztó által bejelentett hibát nem tudja harminc napon belül kijavítani, vagy az előfizető által kedvelt csatorna jogszerűtlenül kikerül a csomagból, az előfizető – csatornamódosítás esetén az erről szóló értesítéstől számított 15 napon belül – kötbérfizetési kötelezettség nélkül felmondhatja a hűségszerződést. A szolgáltató ugyanis a csatornák összetételében változtatást kizárólag úgy eszközölhet, hogy a módosítás az általános megkötéseken túl az alábbi két feltétel közül még pluszban valamelyiknek megfelel: a szolgáltató az általános szerződési feltételeiben és honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt; vagy az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolja.

Nem mondhatja fel szankció nélkül az előfizető a szerződést akkor, ha a módosítás a hűségidőre tekintettel járó kedvezményeket nem érinti, például a módosítás a percdíjakat érinti, de az előfizető a készüléket kapta a hűség fejében ingyen. Amennyiben a módosítás a kedvezményeket érinti – például a szolgáltató áremelést hajt végre az előfizető által „akciós áron” igénybe vett percdíjak vagy a csomagok tekintetében –, az előfizető felmondása miatt a szolgáltató nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani — áll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság blogbejegyzésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az RRC CITRIX disztribútor lett

sze júl 30 , 2014
ShareTweetPinShareAz RRC Hungary és a Citrix szerződése szerint a magyar társaság a Citrix termékek hivatalos magyarországi disztribútora lett. A Citrix a felhő-alapú, a hálózati és a virtualizációs technológiák terén élenjáró vállalat. Az RRC a Citrix valamennyi megoldásának, köztük a hálózat-optimalizációs, a mobil eszköz és alkalmazásmenedzsment technológiáknak a disztribútoraként egyaránt felelős […]

És még ez is...