Minden a hűségidőről I.

husegAz elektronikus hírközlési szolgáltatások területén elterjedt fogalom a hűségidő, amely a gyakorlatban egyet jelent a határozott időtartamra kötött szerződéssel. A szolgáltatók erre tekintettel alakítják ki a termékeikre vonatkozó akcióikat, az igénybe vehető árengedményeket, a pluszszolgáltatások körét. A vállalkozások tehát díjazzák azt, hogy egy fogyasztó egy vagy két évig az előfizetőjük marad. A hűségszerződésből azonban nem csupán előnyök származnak: a határozott időtartamú szerződésekre vonatkozó különleges szabályok miatt az előfizetés határozott idő lejárta előtti megszüntetése során a fogyasztók nem várt nehézségekbe ütközhetnek. A hűségszerződésekkel, különös tekintettel a felmondásukkal kapcsolatban az elmúlt időszakban több panasz érkezett a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségéhez, erre tekintettel az alábbiakra hívják fel a figyelmet.

A panaszosok határozott időre szóló előfizetői szerződést kötöttek, telefon-, internet- vagy televíziószolgáltatás igénybe vételére. Vállalták, hogy a szolgáltatásra meghatározott ideig előfizetnek, cserébe a szolgáltatók különféle kedvezményeket nyújtanak részükre. A fogyasztók számára kedvező helyzet áll elő, hiszen például ingyenesen kaphatnak készüléket, akciós percdíjakon beszélhetnek, gyorsabb internetkapcsolattal rendelkezhetnek, vagy éppen olyan csatornákon nézhetik kedvenc filmjeiket, amelyek korábban nem szerepeltek az általuk választott csomagban. A fogyasztók tehát új előfizetői szerződésükkel a zsebükben elégedetten távoztak a szolgáltató ügyfélszolgálatáról. Problémájuk adódott azonban akkor, amikor valamilyen oknál fogva – például költözés, más szolgáltató kedvezőbb ajánlata vagy a szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása miatt – az egy- vagy kétéves hűségidő lejárta előtt fel szerették volna mondani előfizetői szerződésüket. Ekkor szembesültek azzal, hogy a hűségszerződés megszüntetése akár súlyos összegekbe is kerülhet — áll a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság blogbejegyzésében.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.