Milyen a jó ablakkilincs?

rsablak.huA hétköznapokban az ablakkilincsekről általában tudomást sem veszünk, pedig akár napi szinten is használjuk őket, de a jelenlétükre igazán csak akkor figyelünk fel, ha nem működnek valamilyen okból. Ez akár az egész napunkat is tönkreteheti, és sokszor a helyrehozatal sem egyszerű művelet.

Többféle meghibásodással találkozhatunk

A műanyag ablak kilincsének hibás működésének megoldásában az RS Ablak szakemberei is tudnak segíteni. Az évek alatt többféle probléma is felütheti a fejét. A leggyakoribb általában az, ha nem zár rendesen az ablak. Kiszökik a meleg a lakásból, vagy nyáron pont ellenkezőleg, bejut a hőség az adott helyiségbe. Az is problémás, ha úgy bezáródik az ablak, hogy sehogy sem tudjuk kinyitni. A legtöbb hiba hátterében az ablakkilincs helytelen működése áll.

Vannak jelenségek, amelyek mögött többféle ok is állhat. Ilyen például az, amikor a kilincs körbeforog. Ha a kilincsmű (a kilincs azon része, ami közvetlenül a fogantyú alatt helyezkedik el) törött, az gyakran eredményez körbeforgást. A rúdzár eltörése is okozhatja a problémát, ami az ablak élében futó vasalatot jelenti. Bármelyikkel is állunk szemben, a legfontosabb, hogy minden esetben bízzuk a javítást szakemberre.

Kerüljük a “házi megoldásokat”, mert ha nem tudjuk pontosan, hogy mit csinálunk, azzal csak nagyobb kárt fogunk okozni. Ha valamelyik alkatrész eltörik, véglegesen meghibásodik, vagy nem hajlandó megfelelően működni, mindenképpen cserélni. Ilyen elemeket azonban gyakran nem lehet olyan egyszerűen beszerezni, pláne, ha speciális felépítéssel rendelkezik a műanyag ablak.

Önmagában a probléma forrásának meghatározásához is nagy szakértelemre van szükség. Ha azt tapasztaljuk, hogy az ablakkilincs nem a szokásos módon működik, minél hamarabb vegyük fel a kapcsolatot egy szakemberrel.

Érdemes cserélni a kilincset?

Előfordulnak olyan problémák, amelyek esetében nem az ablakkilincs cseréje jelenti a megoldást. Sokszor csak “tünet” az eszköz helytelen működése, a hiba forrását máshol kell keresni. Ha ezzel nem vagyunk tisztában, sajnos van, hogy hiába cseréljük ki a kilincset, a probléma ugyanúgy megmarad. A biztonságos és hibamentes működéshez szakértő kezekre, szemekre és speciális eszközökre van szükség, amelyek az otthonok többségében nem találhatóak meg.

Kulcsos ablakkilincset is választhatunk

Beszerezhetők olyan biztonsági kilincsek, amelyek külön zárhatóak. Fontos szerepük van a biztonság megőrzésében, és utólag is fel lehet őket szerelni. A zárszerkezet megakadályozza, hogy az ablak kívülről nyitható legyen. A betörő így nem fog tudni olyan egyszerűen bejutni otthonunkba, sőt, még a keret átfúrásával sem lehet majd dróttal elfordítani a kilincset.

A kulccsal működő elem kifejezetten hatékony és költségkímélő is egyben. Vannak olyan helyek, épülettípusok, ahol már-már alapkövetelmény ilyen speciális kilincs használata. A beszerelés előtt mindenképpen konzultáljunk szakemberrel.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A korszerű villanybojler jellemzői

hét szept 23 , 2024
A fogyasztói igények még azon vásárlók esetében is folyamatosan nőnek, akik egyébként nem érdeklődnek a technikai fejlődés legújabb gyöngyszemei iránt, őket a tech témák nem érdeklik, az viszont igen, hogy az általuk vásárolt termékek minél többet tudjanak, minél több kényelmet kínájanak. Igaz ez még olyan kevésbé központi területekre is, mint […]
bojler-vizszerelo.hu

És még ez is...