Több mint egymilliárd forintos uniós támogatású fejlesztés valósult meg a budapesti XI. kerületi Öveges József Gyakorló Középiskola és Szakiskolában; a felújított intézmény új tanműhelyeket és korszerű eszközöket is kapott. A középiskola tájékoztatása szerint világszínvonalú berendezéseket kapott az új mechanikai, gyengeáramú és erősáramú mérőterem is, emellett az iskola három informatikai szaktanteremmel és egy multimédiás teremmel gazdagodott, valamint kilenc új tantermet alakítottak ki az épületben. A projekt teljes tervezett költségvetése egymilliárd 161 millió 400 ezer forint volt, amelyből az uniós támogatás 856 millió 400 ezer, a Fővárosi Önkormányzat által biztosított forrás pedig 315 millió forint – írja az MTI.
Next Post
Netes útvonaltervező program a Vértes Volánnál
hét febr 27 , 2012
A Vértes Volán Zrt. menetrendi és térképes útvonaltervező programot tett hozzáférhetővé honlapján a tatabányai helyi járati közlekedésről – mondta el Illés Józsefné, a közlekedési társaság helyi üzletágvezetője a vállalat pénteki sajtótájékoztatóján. Az útvonaltervezővel az adott megállótól végigvezethető, hogy milyen járatokkal, mennyi idő alatt lehet eljutni a város különböző területeire. A […]

És még ez is...
-
2014. december 12.
Dualizmus kora: EPAM Systems – Óbudai Egyetem paktum
-
2016. július 29.
Megvannak a legnépszerűbb állami ösztöndíjas szakok
-
2022. szeptember 24.
A válság mellett is jut idő a dróntechnológia sikerre vitelére
-
2021. január 23.
Solymár a pályaválasztásban is segít
-
2014. március 27.
A Huawei kínába viszi az ösztöndíjas magyar hallgatókat
-
2023. október 21.
A drónirányítás iskolai oktatását tervezi az ukrán szaktárca