mínuszos.hu

„Migránsriasztót” árult a neten, őrizetbe vették

Jogsegélykérelem keretében Budapesten fogtak el és vettek kiadatási őrizetbe egy 34 éves német férfit, akit a német ügyészek fegyvertörvény elleni bűncselekménnyel vádolnak.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a berlini vezető főállamügyész március 13-án fordult jogsegélykérelemmel a magyar hatósághoz. A német nyomozóhatóság a 34 éves férfit a német fegyvertörvény elleni bűncselekménnyel vádolja, és kérte elfogását, a személyéhez köthető ingatlanok átkutatását, vagyontárgyainak biztosítását, pénzintézeti számláinak zárolását. A közleményben Mario R. néven azonosított férfit azzal gyanúsítják, hogy 2016 májusa és novembere között illegális fegyverkereskedelmet folytatott a „migránsriasztó” (Migrantenschreck) elnevezésű, Magyarországról működtetett portálján. Az online áruház németországi vásárlóknak értékesített fegyvereket.

Az ARD német országos köztelevízió a tagesschau.de című hírportálján az üggyel kapcsolatban azt írta, hogy a gyanúsított több mint százezer euró (31 millió forint) bevételre tehetett szert. A beszámoló szerint a férfi ellen indított eljárás során arra utaló adatok is előkerültek, hogy ő állhat bizonyos „uszító honlapok” mögött, amelyek szélsőjobboldali, antiszemita, a holokausztot relativizáló – a holokauszt és más történelmi tragédiák közötti minőségi különbséget megkérdőjelező – tartalmakat terjesztenek. Hozzátették, hogy a német szélsőjobboldali szubkultúrába beágyazott gyanúsított korábban tagja volt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártnak.

Exit mobile version