mínuszos.hu

Microsoft: kész dzsungel a világháló

guy fawkes

A Microsoft közzétette friss biztonsági jelentését, amely világszerte több mint egymilliárd rendszer alapján vizsgálja a különféle veszélyekkel kapcsolatos információkat annak érdekében, hogy részletes adatokkal szolgáljon a rosszindulatú kódokról, biztonsági résekről és rosszindulatú számítógépes programokról, s ezzel segítse a felhasználókat a kockázatok megfelelő szintű kezelésében (Elgondolkodtató, hogy néhány éve ünnepeltük az egymilliárdodik pc-t, azaz a Microsoft gyakorlatilag az összes számítógépről gyűjt adatot. A -szerk- megj.) A jelentés foglalkozik azzal a biztonsági kockázattal is, amellyel azok kénytelenek szembenézni, akik nem támogatott (azaz a Microsoft korábbi) operációs rendszereket és szoftvereket használnak, továbbá kitér még a Windows XP használatával kapcsolatos kérdésekre is, amelynek technikai támogatása – a biztonsági frissítéseket is beleértve – 2014. április 8. után már nem lesz elérhető. A jelentés megállapítja, hogy 2013 első felében a Microsoft folyamatosan frissülő és valós idejű termékeit világszerte használó számítógépek majdnem 17 százaléka találkozott már rosszindulatú számítógépes programmal. Miközben a Windows 8-at a Windows XP-hez hasonló mennyiségű káros program támadta, a Windows XP-t futtató számítógépek hatszor nagyobb valószínűséggel fertőződtek meg ténylegesen ezekkel a programokkal. A jelentés megállapítja, hogy 2013 első felében a Microsoft folyamatosan frissülő és valós idejű termékeit világszerte használó számítógépek majdnem 17 százaléka találkozott már rosszindulatú számítógépes programmal. Miközben a Windows 8-at a Windows XP-hez hasonló mennyiségű káros program támadta, a Windows XP-t futtató számítógépek hatszor nagyobb valószínűséggel fertőződtek meg ténylegesen ezekkel a programokkal.

A Windows XP-re legveszélyesebb programok

  • Sality – Egy olyan rosszindulatú számítógépes programcsalád, amely ellopja a felhasználó személyes adatait, és alacsonyabb szinte állítja a számítógép biztonsági beállításait.
  • Ramnit – Egy olyan rosszindulatú számítógépes program, amely Windows exe fájlokat, Microsoft Office fájlokat és HTML fájlokat fertőz meg.
  • Vobfus – Egy olyan számítógépes féregcsalád, amely más rosszindulatú programokat is képes letölteni a számítógépre. Hordozható meghajtók, pl. pendrive-ok, illetve más rosszindulatú programok útján terjed.

A Magyarországi legveszélyesebb kártevők

  • Win32/Obfuscator – Programok, amelyek víruskeresőnek álcázzák magukat.
  • HTML/IframeRef – Egyedi IFrame címkék, amelyek rosszindulatú tartalmakat rejtő távoli webhelyekre irányítanak.
  • INF/Autorun – Férgek, amelyek a hálózatokon, illetve fertőzött gépek mobil meghajtóira való másolás útján terjednek.
Exit mobile version