mínuszos.hu

Microsoft Exchange-botrány: Peking tagadja a vádakat

kínai hackerRágalomnak nevezte Peking az Egyesült Államok, a NATO és az Európai Unió vádját, hogy a Microsoft Exchange-szerverek elleni kibertámadás-sorozatot a kínai vezetés parancsára hajtották végre.

Csao Li-csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője úgy fogalmazott: a nyugati kampány teljes mértékben politikai indíttatású, Kína lejáratásáról és nyomásgyakorlásról szól. Washington nem állt elő kellő bizonyítékkal a „rágalmak” alátámasztására – tette hozzá. Az úgynevezett „Microsoft Exchange-szerverek” elleni kibertámadás ügye márciusában pattant ki. Szakértők szerint a kibertámadás lehetővé tette, hogy a hekkerek a szervereken keresztül hozzáférjenek globális számítógépes hálózatokhoz. Becslések szerint a hekkertámadás több mint negyedmillió szervert és legalább harmincezer szervezetet, vállalatot és helyi kormányzatot érintett világszerte. Joe Biden azzal vádolta meg a kínai hatóságokat, hogy védelmezik és még buzdítják is a kibertámadások elkövetőit. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), Nagy-Britannia és az Európai Unió szintén nyilatkozatban reagáltak a Microsoft Exchange-szerverek meghekkelésére. Kato Kacunobu japán kormányszóvivő elmondta: japán vállalatok is célponttá váltak az „APT 40” néven ismert – a vádak szerint a kínai állambiztonsági minisztériumhoz kötődő – hekkercsoport által kivitelezett kibertámadásokban.

Exit mobile version