mínuszos.hu

MI Koalíció: jön az akcióterv és nemzeti stratégia

A Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával őszre akciótervet készít, amely a nemzeti MI stratégia alapját képezheti – jelentette be Palkovics László.

Az innovációs és technológiai miniszter ismertette: az intézkedéscsomag az adatipar, a technológia- és gazdaságfejlesztés, a technológia használat területeire fókuszálva határozza meg a legfontosabb teendőket. A miniszter a 181 tagú MI Koalíció képviselői előtt kifejtette: a hat tematikus munkacsoportban működő projektcsapatok február óta dolgoznak a kiválasztott projektek megvalósításán. Ezek elemei a tervek szerint őszre elkészülő akciótervben is megjelennek, a beazonosított sarokkövek pedig az MI stratégiába is beilleszthetőek lesznek – jelezte. Palkovics a fő célok között említette a magyar MI technológiák nemzetközi versenyképességének javítását, organikus beépítésüket az üzleti életbe és az állami folyamatokba. A tárcavezető fontos eszközként nevesítette az MI alkalmazási lehetőségeinek vizsgálatát az állami folyamatokban, az ismeretterjesztést, bizalomépítést, elsősorban a kis- és középvállalkozások körében, a magyar részvétel bővítését a kapcsolódó uniós pályázatokon. A miniszter hozzátette, hogy a további előrehaladást is folyamatos együttműködésben, az MI Koalíció keretei között képzeli el.

Mindeközben megkezdték egy magyar MI Térkép és MI Élménytár összeállítását, ami az itthoni MI-alapú megoldások összegyűjtésére irányul, és feltérképezi a technológiával foglalkozó magyarországi cégeket. Az eredmény egy átfogó adatbázis lesz, ami földrajzi, ágazati és használat szerinti bontásban összegzi a területen tevékenykedő szereplőket – ismertette. Az akcióterv intézkedései három fő tématerület köré épülnek majd fel, ezek az adatipar strukturálása, a mesterséges intelligencia technológiák fejlesztése és a technológiai bevezetések támogatása.

Exit mobile version