Mi ez, ha nem a digitalizáció diadala? Már az Egyszülős Központ szolgáltatásai is elérhetők online

Áthelyezte az online térbe szolgáltatásainak többségét az Egyszülős Központ, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt is folyamatosan segítséget nyújtson a bajba jutott családoknak – közölte az Egyszülős Központ. A közlemény szerint továbbra is elérhető a jogi segítségnyújtás, a coaching, a pszichológiai tanácsadás, a segítő beszélgetés, az állásközvetítés és álláskeresés. Létrehoztak egy adatbázist a nagyobb települések és a budapesti kerületek önkormányzati támogatási lehetőségeiről, a köznevelési intézmények ügyeleti rendjéről és az igénybe vehető ingyenes gyermekétkeztetésekről is. Új szolgáltatásként pedagógusok segítségével online tanulási támogatást nyújtanak a gyerekeknek hét tantárgyból, a szülőknek Énidő a karanténban címmel online egyéni és csoportos beszélgetéseket indítottak el, jógaórákat tartanak, a közösségi oldalaikon pedig rövid videókban válaszolják meg az egyszülős családokat érintő kérdéseket – tudatták.

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány 2018 óta működteti az Egyszülős Központot, amely többek között ingyenes szolgáltatásokkal – például jogi konzultációval, pszichológiai segítségnyújtással, gyermektáboroztatással -, közösségi programokkal és a munkavállalást segítő programokkal segíti az egyedülálló szülőket. Magyarországon körülbelül 300 ezer családból hiányzik az egyik szülő, ezek a családok több mint félmillió gyereket nevelnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A Vodafone Csoport kétmillió euróval támogatja a koronavírus elleni harcot

szo ápr 18 , 2020
ShareTweetPinShareMunkavállalói gyűjtést indít és kétmillió eurós (~700 millió forint, de ahogy állnak a dolgok lesz ez még több is sajnos… A -szerk- megj.) alapjából kiegészíti az adományokat a Vodafone Csoport, ezzel segítve a koronavírus hatásai miatt nehéz helyzetbe került karitatív szervezetek munkáját. A Vodafone Magyarország és a VOIS Vodafone Szolgáltató […]
Budai J. Gergő, a Vodafone Magyarország Igazgatóságának alelnöke

És még ez is...