MI állíthatja meg a kártevőket?

Az év első felében csupán egyetlen kártevőnek, az Emotet trójainak harmincezer különböző variánsát fedezték fel a víruslaboratóriumok. A bűnözők nem magán a kártevőn, hanem annak csomagolásán változtatnak ilyen sokszor, de ez éppen elég ahhoz, hogy a hagyományos vírusvédelmi technológiák már ne tudják tartani a lépést. Újabb paradigmaváltásra van tehát szükség, és a megoldás a mesterséges intelligencia lehet. Egy mai trójai olyan összetett kódból áll, amelyet általában évekig fejlesztenek a bűnözők. Számukra ez a befektetés csak akkor térül meg, ha az elkészült kártevőt sokszor és hatékonyan tudják úgy újracsomagolni, hogy az egyes verziókat a vírusirtó szoftverek már ne ismerjék fel. Folyamatos harcról van szó a két fél között: a védelmi szoftverek megtanulják felismerni az új verziót, mire a bűnözők azt gyorsan módosítják egy kicsit, és még újabbat adnak ki.

Az eredmény pedig, hogy rengeteg – akár több tízezer változat – születik meg egyetlen kártevőből, a vírusvédelmi cégek pedig nehezen tartanak lépést a sok különböző mutációval, mivel azokat mind fel kell dolgozniuk. És ugyan az elmúlt tíz évben egy sor olyan védelmi technológiát (például a heurisztikus és a magatartás-alapú felismerést) mutattak be, amelyek segítik a még ismeretlen változatok felismerését, ezek mégsem bizonyultak teljesen elegendőnek. A bűnözők így jelenleg ugyanazt a kódmagot csomagolják be különböző titkosításokkal újra és újra, de maga a kártevő már csak a megtámadott számítógép memóriájában kerül kibontásra. A G DATA például az által fejlesztett, DeepRay névre keresztelt új mesterséges intelligencia (MI) pontosan azt ismeri fel jó eséllyel, hogy a számítógépre érkező kód be van-e csomagolva ilyen „álruhába”. Már csak az a kérdés, hogy a bűnözők mikor kezdik a MI-val fejleszteni a kártevőiket?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Európai okostelefon eladások: pályacsúcs

ked nov 26 , 2019
ShareTweetPinShareTörténetének a legnagyobb, nyolc százalékos harmadik negyedévi forgalomnövekedését érte el az európai okostelefon piac a Canalys piackutató cég felmérése szerint. Nyolc százalékos növekedésével az európai piac nyújtotta a legjobb teljesítményt az idei harmadik negyedévben, megelőzve az ázsiai-csendes-óceáni térség hat százalékos piaci növekedését is. A forgalomnövekedés elsősorban a piacvezető dél-koreai Samsungnak […]

És még ez is...