mínuszos.hu

MI: A társadalmi, etikai, biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók

Zala Mihály, az EY it- és technológiai tanácsadással foglalkozó területének vezetőjeA mesterséges intelligencia (MI) társadalmi, etikai és a biztonsági kockázataitól tartanak leginkább a döntéshozók.

Az EY nemzetközi tanácsadó cég nemzetközi kutatása szerint a válaszadók 65 százaléka úgy vélte, a mesterséges intelligencia legalább annyi munkahelyet fog teremteni, mint ahányat kivált majd. A felmérés rámutatott arra is, hogy az üzleti világnak komolyan foglalkoznia kell az mesterséges intelligencia rosszindulatú alkalmazásának következményeivel. A kibertámadásoktól, a dezinformációtól és a videó-hamisításra alkalmas módszerektől tartanak leginkább a vezérigazgatók.

A kutatás szerint tízből kilenc vezérigazgató már elkezdte felmérni, hogy milyen mesterséges intelligencia alapú technológiába érdemes befektetnie. A válaszadók 43 százaléka már aktívan befektet a MI területén, míg 45 százalék jelentős beruházást tervez a következő egy évben. A válaszadók 65 százaléka úgy tartja, hogy a mesterséges intelligencia használata gördülékenyebbé teszi a cégek működését – közölte az EY.

Zala Mihály, az EY it- és technológiai tanácsadással foglalkozó területének vezetője a közleményben kiemelte, az a paradox helyzet állt elő, amikor a döntéshozóknak egyszerre kell befektetniük a mesterséges intelligenciába, illetve felkészülniük arra, hogyan óvhatják meg tőle szervezetüket. Véleménye szerint a MI megfelelő alkalmazásával elképesztő hatékonyságnövekedést érhetnek el a vállalatok. A másik oldalon viszont az adathalász kibertámadások szinte felismerhetetlenek lesznek épp úgy, ahogy egy hamisított videó is percek alatt rombolhatja le a cég évek alatt felépített hírnevét.


 

Exit mobile version