mínuszos.hu

Mesterséges intelligencia segít a mentőszolgálatnak

Csató Gábor OMSZA mentőszolgálat mesterséges intelligencia segítségével készít négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására, később pedig az életmentő feladatokra is készül ilyen előrejelzés – jelentette be Csató Gábor.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ főigazgatója elmondta, hogy 1,2 millió esetszámuk van évente, mintegy negyvenmillió kilométert tesznek meg, a járvány alatt pedig ezeket az adatokat meg is duplázták. Néhány éve az adatokat digitálisan is rögzítik időbélyegzővel ellátva, így megváltoztathatatlanok. Az adatsorok ezzel elemzésre alkalmasak, ebben segíti őket ingyenesen a debreceni Dyntell Magyarország Kft. (Dyntell). Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője hozzátette, hogy a program segítségével tervezik azt, amiről azt hisszük, hogy tervezhetetlen, hiszen a mentők munkája a váratlan helyzetekre reagálás. Salga Péter, a mesterségesintelligencia-megoldást szállító Dyntell ügyvezető igazgatója elmondta, hogy kétféle módszert használnak. Az egyikben olyan statisztikai módszereket, algoritmusokat alkalmaznak, amelyek képesek „megtanulni” a múlt adataiban levő mintázatokat. A másikban pedig korrelációkat keresnek más – például időjárási vagy közlekedési – adatsorokban a mentőkéhez hasonló tendenciákat. Az előzetes kutatómunka során fedezték fel, hogy a mentési feladatoknak határozott időbeli és térbeli belső mintázatuk, valamint szezonalitásuk van, azaz a múltbeli adatok alapján a jövőbeli feladatokat bizonyos fokig előre lehet jelezni. Tervek szerint a cég július végétől már nemcsak a betegszállításra, hanem az életmentő feladatokra is küld havi és heti előrejelzéseket az ország valamennyi mentőállomására.

Exit mobile version