Meredeken csökken a feltöltőkártyás előfizetések száma

Az első negyedév végén az aktív sim-kártyák száma 12,6 millió volt, 3,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban — derült ki a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a Távközlés, internet, televíziószolgáltatás című, 2020 első negyedévét bemutató, ágazati statisztikai tükörből. A képet finomítja, hogy az előfizetések száma tartalmazza az m2m-kártyák számát is. A mobil-előfizetéseken belül a havidíjas előfizetések száma 6,5 százalékkal meghaladta az előző évit. A feltöltőkártyás előfizetések száma egy év alatt 75 ezerrel csökkent, a szegmensben tapasztalható visszaesés kilenc éve tart. Ebben szerepet játszott a feltöltőkártyás előfizetések ellenőrzéséről szóló, 2017 elején életbe lépett hatósági rendelet, amely előírja az előfizetők számára a kötelező adategyeztetést – írta a KSH. A jelentés szerint a mobilhálózat adatforgalma továbbra is folyamatosan nőtt: több mint kétharmadával, 124 petabyte-ra 2020. első negyedévében. A KSH közölte, hogy a negyedévben a mobilhálózatból indított hívások száma (kétmilliárd darab) 3,8 százalékkal, a mobiltelefonálással töltött összes idő (6,3 milliárd perc) 6,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest. Egy mobil-előfizetésre átlagosan napi 5,5 perc beszélgetés jutott. A négy negyedév gördülő – negyedévről negyedévre, mindig egy negyedévvel elcsúsztatott, göngyölt – adatai szerint 2019. második negyedévétől 2020. első negyedévéig a mobilhívások száma 0,3 százalékkal, időtartamuk 3,2 százalékkal nőtt a 2018. második negyedévtől 2019. első negyedévig tartó időszakhoz mérten.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.