Melyik a jobb választás: a bérelt vagy a saját webshop?

sybell.huSoha nem volt még olyan könnyű kereskedni az interneten, mint manapság. Még azok is indíthatnak webáruházat, akik nem jártasak a webprogramozás és a grafika világában, hiszen rengeteg segédeszköz érhető el egy webshop létrehozásához. Sőt, ma már akár bérelni is lehet online áruházat.

Alaposan át kell azonban gondolni azt, hogy melyik megoldást választjuk – javasolja az IT biztonságban jártas Sybell. Léteznek bonyodalmaktól mentes, lényegében azonnal használatba vehető virtuális üzletek, de van, aki számára az egyedi tervezésű webshop a jobb választás.

Jó ötlet, ha csak a Facebookon értékesítünk?

Számos vállalkozás egyáltalán nem is rendelkezik weboldallal, csak a közösségi médiában van jelen. Néhány kisebb cég esetében az interneten való megjelenés egyetlen Facebook oldalra korlátozódik.

Való igaz, hogy termékeket akár a Facebookon is lehet értékesíteni. Azzal ugyanakkor számolni kell, hogy még az üzleti oldalakat sem lehet olyanná alakítani, ahogyan egy hagyományos értelemben vett webshop használható. Persze ettől még meg lehet próbálkozni azzal, hogy csak a közösségi médián keresztül igyekszünk túladni a portékáinkon, de ez komoly korlátokkal jár.

Egyrészt így csak azokat tudjuk elérni, akik rendelkeznek profillal a Facebookon, mindenki más kiesik számunkra. Bár úgy tűnhet, hogy szinte mindenki regisztrált már erre a felületre, valójában nagyon sokan vannak, akik nincsenek fent. Ennek több oka is lehet, elképzelhető, hogy soha nem érdekelte őket ez a világ, de olyan is előfordul, hogy valaki idővel törli magát.

A Facebookon történő vásárláshoz ráadásul üzenetben kell felvenni a kapcsolatot az eladóval, nem elég néhány gombot megnyomni. S ha mindez még nem volna elég elrettentő, még a fizetés és a számlázás is bonyolult. A közösségi médiában történő értékesítésre tehát inkább kiegészítő lábként érdemes tekinteni.

Mi a helyzet a webshop-bérléssel?

Számos olyan szolgáltató létezik, amelyik azzal foglalkozik, hogy webshopot ad bérbe kulcsrakészen. Ez ideális megoldásnak tűnhet mindazok számára, akik nem értenek a webshopok fejlesztéséhez, vagy nincs rá idejük.

Tudni kell azonban, hogy bár könnyű bérelni egy online áruházat, személyre szabni csak részben lehet. Ugyanakkor a fizetés és a számlázás nagyon egyszerű ilyen konstrukció esetén. Meg kell jegyezni, hogy általában a termékfeltöltésnek van egy felső korlátja, ha azt túl akarjuk lépni, vagy más extra szolgáltatást szeretnénk, azért keményen fizetni kell.

A legnagyobb szabadságot egy egyedi tervezésű webshop adja

Amennyiben saját tervezésű webáruház mellett tesszük le a voksunkat, akkor biztos, hogy nem lesznek megkötések sem a dizájnt, sem a termékek számát illetően. Akár egészen alacsony költségvetésből, keretrendszerre építve is létrehozhatjuk az egyedi online üzletünket.

Ehhez WordPress esetén a WooCommerce plugint célszerű használni, amihez programozói tudásra sincs szükség. Egy kis kreativitáson és szabadidőn túl nem kell más, csak egy stabil tárhely ahhoz, hogy a virtuális üzletünk megnyithassa kapuit.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Szörnyű szerencsétlenség: Telefont lopott, elgázolta a vonat

ked aug 13 , 2024
Telefonlopás miatt menekülő férfit gázolt halálra a Ceglédre tartó vonat hétfőn Budapesten. A Mávinform korábbi tájékoztatása szerint a Budapestről Ceglédre tartó Z50-es vonat a Mexikói útnál gázolt el egy férfit hétfő délelőtt. A férfi a helyszínen meghalt. A helyszínelés miatt a Nyugati pályaudvar és Zugló között egy ideig csak korlátozással, […]
vonatsín, vasúti pálya

És még ez is...