Szeptember 15. a Demokrácia Nemzetközi Napja. Az ENSZ 70 éves Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata szerint pedig a nép akaratának titkos szavazáson alapuló választásokon kell kifejezésre jutnia. A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ) nem csak ezen apropók miatt indította el idén zárult elektronikus népszavazási projektjét: az elmúlt néhány évben megváltozott jogi környezet és a műszaki szempontok elemzésével annak összetett vizsgálatát tűzte ki, hogy Magyarországon a népszavazási folyamat mely lépései és milyen módon bonyolíthatók le elektronikusan. A projekt eredményeként létrejött tanulmányok szerint a műszaki és logikai megoldások kellő alapot kínálnak az e-népszavazás hazai bevezetéséhez.
Az új jogi környezet viszont hiába biztosítja az ügyintézési folyamatok elektronikus útra terelését, a népszavazási és választási eljárás elektronizálásának lehetősége bizonytalan. A helyi népszavazás kezdeményezése és az aláírásgyűjtés során könnyebb lehet az elektronizálás, míg országos esetben, illetve magánál a szavazásnál papír alapú aláírás szükséges. Az eljárás alapjának tekinthető elektronikus aláírást viszont jogilag és műszakilag is támogatja az állam, hiszen az eSzemélyi okmánnyal a saját kezű aláírással egyenértékű aláírás hozható létre. A Szövetség szerint a népszavazás elektronikus úton történő kiterjesztése a népakarat szélesebb körű kifejezésével a demokrácia erősödését eredményezné.
A MELASZ tagjai
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Informatikai Központ
Deutsche Bank Zrt.
DSS Consulting Kft.
E-Group Services Kft.
Electool Systems Kft.
Hunguard Kft.
Infoscope Kft.
MediSmart Kft.
Microsec Zrt.
Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.
NetLock Kft.
Noreg Információvédelmi Kft.
SDA Studio Kft.
Triad Computer Services Kft.