Megvannak az InnoMax nyertesei

Idén is sok szervezet élt az Invitech ICT Services Kft. innovációs pályázat nyújtotta lehetőségekkel.

A már tizenegyedik alkalommal meghirdetett Invitech InnoMax-díjon energia- és klímatudatossági oktatási felület, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat segítő alkalmazás, az iskolai drónprogramozást támogató fejlesztés is a nyertesek közt volt. A pályázat fókuszában a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás állt, de most először helyet kapott benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is, melynek fontosságára az elmúlt év is rávilágított. Az Effekteam Egyesület (korábbi nevén Magyar Adományozói Fórum) szakmai együttműködésével szervezett pályázatra közel hetvenen neveztek, a díj több mint tízéves történetében pedig már közel ezernél jár ez a szám. A Pro Gemmo Alapítvány egy interaktív energia- és klímatudatossági szemléletformálási programmal; az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány a tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok számára hasznos információkat nyújtó DisHelps applikációval; a Németh Imre Alapítvány pedig az iskolások számára is hozzáférhető drónprogramozási fejlesztéssel pályázott és nyert anyagi forrást. A pandémiás helyzet generálta eszközpályázat győztese az Anyaoltalmazó Alapítvány lett, ezzel a segítséggel a szervezet a náluk átmenti szállást kereső anyák iskoláskorú gyermekeinek biztosítja az online oktatásban való részvételt. A közönségszavazáson – melyre idén is több ezer szavazat futott be – pedig a Mindenegyüttmegy Egyesület lett a befutó, az ember és a természet jobb kapcsolatát elősegítő tudástárával.

„Az elmúlt egy év pontosan rávilágított arra, hogy a digitalizáció gyakorlatilag mindenhol segíteni tud, ahol fontosnak tartják az előrelépést, legyen szó az üzleti életről vagy a civil szervezetek másokon segíteni akaró tevékenységéről. Az olyan nagyvállalatok életében, mint amilyen az Invitech is, minden nap a fejlődés lehetőségéről szól. Örülünk amikor azt látjuk, hogy ez a szemlélet megjelenik az olyan területeken is, mint az esélyegyenlőség, a fenntarthatóság, az egészségügy vagy az oktatás. A telekommunikációs és informatikai megoldások alkalmazása ezeken a területeken is rengeteget tud segíteni a hatékonyságon, mi ebben szeretnénk támogatást nyújtani a nonprofit szervezeteknek is” – nyilatkozta Marton László, a vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese, a zsűri tagja.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.