Megvannak az év CIO-i

tapsxIdén tizennegyedik alkalommal adta át a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége az Az év CIO-ja díjat. 2015-ben első alkalommal az üzleti szféra mellett az államigazgatás pályázóját is elismerték. A díj nyertese Szabados Gábor, az NNG Kft. informatikai vezetője lett, míg a különdíjat Tanka László tűzoltó ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság informatikai főosztályának vezetője vehette át. A szövetség ismertetője szerint a pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint a díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtók munkáját.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem jó most pc-gyártónak lenni

hét aug 31 , 2015
Az idén és jövőre is folytatódik még a világpiaci személyi számítógép eladások csökkenése, stabilizálódására legkorábban 2017-ben lehet számítani – jelezte legfrissebb negyedéves elemzésében az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat. Az IDC előrejelzése szerint az idén összesen 281,6 millió (asztali és hordozható) személyi számítógépet értékesítenek a […]
IBM személyi számítógép

És még ez is...