mínuszos.hu

Megvan hogyan lehet elkapni a korrupt hivatalnokokat

kína-juan-penzOrszágos számítógépes hálózattal, a bűnüldöző szervek és a pénzintézetek együttműködésével igyekeznek Kínában elejét venni annak, hogy korrupt hivatalnokok hatalmas összegekkel továbbra is külföldre szökjenek. Eközben újabb kampányt indítottak a már határon túl élő szökevények visszahozatalára – számolt be a China Daily című lap hétfői összeállításában. A tartományok és autonóm területek, valamint a központi hatóságok, a Kínai Kommunista Párt központi fegyelmi ellenőrző bizottsága között megosztott adatbázis épül az országban, s ezáltal a bevitt adatmódosítások 24 órán belül az illetékesek elé kerülnek. A Közbiztonsági Minisztérium a kínai jegybankkal együttműködve figyeli a külföldi bankszámlákra történő gyanús átutalásokat, s ezekkel összefüggésben fokozza az offshore cégek, illetve az illegális pénzintézetek elleni fellépést is.

Idén év elején csak az Egyesült Államokban több mint 150 korrupt kínai hivatalnok lehetett, köztük vannak, akik állandó letelepedési engedélyt szereztek. A kínai kormány a közelmúltban már el is juttatott az amerikai illetékeseknek egy „elsőbbségi” listát, amelyeken a leginkább keresett személyekkel kapcsolatos információk és kérések szerepelnek. A megvesztegetettek vagy sikkasztók többsége helyi kormányzati alkalmazott volt, vagy állami vállalatoknál dolgozott. A kínai és amerikai partnerszervek augusztusban egyeztetnek majd arról, hogy adott esetben miként lesznek majd hazaküldhetők az érintettek, akik – washingtoni források szerint – dollár milliárdokkal rövidítették meg a kínai államkincstárt. A legfrissebb jelentések szerint Peking Londonnal is felvette már a kapcsolatot, egyelőre körülbelül ötven olyan személy kiadatása ügyében, akikről feltételezik, hogy az Egyesült Királyságban találtak menedéket.

Exit mobile version