Megvan a Huawei tehetséggondozó programjának győztese

diák, tanulóLezárult a Huawei Technologies „Seeds for the Future” elnevezésű egyetemistáknak szóló tehetséggondozó programja, amelynek keretében idén nyolcnapos online képzésen vehettek részt az érdeklődők. A tréning során a hallgatók az egyetemen megszerzett ismereteiket összemérhették az infokommunikációs iparág által megkövetelt készséggel, korszerű technológiai ismereteket sajátíthattak el, valamint gyakorlati projektfeladatokon keresztül nyerhettek betekintést egy infokommunikációs vállalat életébe. A képzés legsikeresebb résztvevője Sándor-Rokaly Kata, az Óbudai Egyetem végzős mérnök-informatikus hallgatója lett, aki részt vehetett a Huawei európai tehetségek fenntartható jövőjének kérdésével foglalkozó athéni rendezvényén.

Sándor-Rokaly elsősorban személyes érdeklődés, valamint a kapcsolatépítés lehetősége miatt jelentkezett a képzésre, végzősként a megszerzett szakmai ismereteket kiegészítendő az egyes vállalatok látásmódja, tevékenységi köre érdekli leginkább. A Huawei képzéséhez kapcsolódóan elmondta: „A tréning egyik legnagyobb előnye számomra azt volt, hogy nemzetközi közegben tanulhattunk és dolgozhattunk közös projekteken. A csapatfeladatok során megismerhettük egymás történetét, különböző látásmódokat, attitűdöket. Volt olyan feladat, amikor üzleti tervet kellett közösen kidolgozni az online oktatás kiterjesztésére egy harmadik világbeli országra. A projektfeladatokon keresztül jöttem rá arra, hogy fontos a szakmai háttér, de ennél még fontosabb a motiváció és az egymás közötti kommunikáció, az együttműködési készségek.”

A back-end fejlesztőnek készülő végzős hallgató hozzátette, hogy a tréning teljesen bevezető szintről indul, így a különböző előtanulmányokkal rendelkező embereket közös fogalmi szintre hozza, amelynek köszönhetően bátran ajánlható szaktól függetlenül: „Manapság a technika kikerülhetetlen, és mielőtt valamit ördögtől valónak tekintenének, nem árt, ha az emberek megismerik, miről is szól valójában. A szakmában otthonosan mozgó, infokommunikációs szakemberek számára a képzés által kapott tudás amolyan általános műveltség, azonban mivel az informatikában általában egy területre koncentrálunk tanulmányaink során, ezért hasznos és fontos, hogy betekintést nyerhessünk más területekbe is.”

Sándor-Rokaly hozzátette, hogy a kiegyensúlyozatlan férfi-női arányt ő is érzékeli a szakmában, ezzel kapcsolatosan azonban nem érte még hátrány: „Azt tapasztalom, hogy egyre több nő van infokommunikációs területen. Amikor kezdtem az egyetemet, 350 hallgatóból mindössze harminc lány volt, ráadásul ezek az arányok a lemorzsolódás miatt a képzés végére tovább feleződtek. Most azonban mintha növekedne a női hallgatók száma. A nemek közötti arányok elcsúszásának okát elsősorban az eltérő neveltetés és a fiúk másfajta szocializációjában látom; ők sokszor már gyerekkorban építenek-terveznek-összeraknak, és ez társadalmilag is támogatott, ami nagyon nagy előnyt ad nekik, míg a lányok nem tipikusan ezekkel a tevékenységekkel foglalkoznak gyerekként.”

Idén novemberben közel negyven hallgató végezte el a képzést, túlnyomórészt az Óbudai Egyetemről, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudomány Egyetemről, a győri Széchenyi István Egyetemről, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. A sokoldalú tréning egyik legnagyobb előnye, hogy valós, gyakorlati ismereteket kínál a világ egyik vezető technológiai vállalatától.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Félrevezető reklámmal vádoljál a T-Mobile-t Lengyelországban

ked jan 3 , 2023
ShareTweetPinShareA lengyel szabályozó hatóság, a Verseny- és Fogyasztóvédelmi Hivatal (UOKiK) azzal vádolta a lengyel T-Mobile-t, hogy megtévesztő reklámot tett közzé egy ingyenes mobiladat-ajánlattal kapcsolatban. Az UOKiK közölte, hogy a T-Mobile Polska „1200 GB ingyen egy évig” szlogenje félrevezető, mivel a 100 GB-os internetcsomagot havonta, legfeljebb 12 hónapig biztosítják, amennyiben a […]
T-Mobile

És még ez is...