Megvan a boldogság egyenlete

matematika, matek, egyenletMatematikai egyenlet segíthet megjósolni, mennyire leszünk boldogok. Brit kutatók kiderítették, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mennyire jól teljesítettünk valamit, hanem attól, hogy a vártnál jobban teljesítettünk. Egy 18 ezer embert érintő, okostelefonos játékra épülő teszt igazolni látszik az egyenlet alapjául szolgáló feltevést – írja a BBC-re hivatkozva az MTI. A kutatók elmélete szerint az emberi agy a múltbeli tapasztalatai alapján folyamatosan próbálja megbecsülni, hogy egy-egy kockázatvállalás során mekkora jutalomra érdemes számítani. Éppen ezért azt feltételezik, hogy a pillanatnyi boldogság a jutalommal szembeni elvárások és a tényleges jutalom függvényében alakul – magyarázta Robb Rutledge, a kutatás vezetője.

Például ha étterembe megyünk, az étellel szembeni alacsony elvárás növelheti a boldogságot, ha jobb ételt kapunk, mint amire számítottunk. Azonban a pozitív elvárások is növelhetik a boldogságunkat, mielőtt még enni kezdenénk az eseménnyel kapcsolatos várakozás miatt. A matematikai egyenlet felállításakor 26 személy kockázatvállalási szokásait vizsgálták. A delikvenseknek biztos és kockázatos pénzügyi jutalmak közül kellett választani, és közben folyamatosan jelenteni a kutatóknak azt, hogy mennyire érzik magukat boldognak. A 26 személy agyát fMRI-vizsgálatokkal is megfigyelték. Az fMRI kimutatta, hogy az agy két része, a ventrális striátum és az insula köthető leginkább a boldogságérzethez.

Az egyenletet egy játékkal tesztelték, amellyel egy okostelefon alkalmazáson keresztül 18 ezren játszottak. Ugyan a játék jóval egyszerűbb mint a valódi események, Rutledge szerint a játékosok, akárcsak a való életben, azért vállalnak kockázatot, hogy jutalmat kapjanak. Az eredmények a kutató szerint igazolni látszanak az egyenletet, vagyis azt, hogy valódi kapcsolat van a jutalommal szembeni elvárások, a jutalom, és a boldogság mértéke között.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A második lépés, amellyel megelőzheted a bajt

sze aug 13 , 2014
Milyen típusú telemetrikus adatokra támaszkodhatunk? A szimpla topológia ábra vagy naplózási adatok nem elegendőek. Más adatok, mint például a protokoll metaadatok – közvetlenül a hálózaton áthaladó csomagokból kinyerve az adatokat – elegendő betekintést nyújtanak a manapság népszerű watering hole, vagy az adathalász támadások folyamatába. A HTTP metaadatok beemelése a telemetria […]

És még ez is...