Megváltoztatta adományozási szokásait BillGates.exe

Melinda French GatesNem a Bill és Melinda Gates Alapítványnak adja a jövőben vagyona nagyrészét Bill Gates volt felesége, Melinda French Gates, hanem több jótékonysági alapnak – jelentette a The Wall Street Journal.

A Microsoft-alapító és akkori házastársa 2010-ben hozta létre a Bill és Melinda Gates Alapítványt azzal a céllal, hogy más milliárdosokat is jótékonykodásra ösztönözzenek. Arra kérték a világ leggazdagabbjait, hogy vagyonuk legalább felét még életükben vagy végakaratukban ajánlják fel jótékony célra. Az alapítvány mára a világ egyik legnagyobb jótékonysági alapja lett, amely mintegy ötvenmilliárd dollár értékű eszköz fölött rendelkezik. Tavaly júniusban még arról tettek bejelentést, hogy további 15 milliárddal növelik az alapot. Melinda Gates 2021 végén, miután lezárult a válás volt férjével, új levelet tett közzé, melyben továbbra is vállalja, hogy vagyona nagyobbik részét jótékony célra ajánlja fel, de nem határozza meg, hogy ezt továbbra is a Gates Alapítványnak juttatja.

„Tisztában vagyok azzal, mennyire abszurd, hogy ekkora vagyon egyetlen ember kezében összpontosul, és úgy gondolom, hogy az egyetlen felelős dolog, amelyet ekkora vagyonnal tenni lehet, az az, ha az ember eladományozza, amennyire csak lehet átgondoltan és hatékonyan” – írja levelében Melinda Gates, akinek jelenlegi vagyonát hatmilliárd dollárra becsüli a Forbes című, amerikai gazdasági lap. „Úgy gondolom, hogy a jótékonyság akkor a leghatékonyabb, ha az ideológia helyett a rugalmasságot helyezi előtérbe, és ezért munkám során az alapítványnál és a Pivotal Venturesnél továbbra is új partnerek, ötletek és perspektívák után kutatok” – írta French Gates.

A Pivotal Venturest 2015-ben hozta létre, és fókuszában a nők helyzetének javítása áll. 2019-ben Melinda French Gates azt ígérte, hogy a Pivotalon keresztül tíz év alatt egymilliárd dollárt fordít a nők jogainak előmozdítására. Bill Gates legutóbbi felajánló levelében azt írta, hogy ő továbbra is a Gates Alapítványt tekinti jótékonysági tevékenysége fő eszközének. Az alapítvány az alapítók válása után négy külső taggal bővítette kuratóriumát, Bill Gates és volt felesége továbbra is társelnökként vezeti a szervezetet, ám abban állapodtak meg, hogy ha bármelyikük úgy dönt, nem tudja folytatni a közös munkát, akkor Melinda French Gates lemond a posztjáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nyáron indul az ePincekönyv rendszer

csü febr 3 , 2022
Idén nyáron,  június 1-jén indul az új adminisztrációs logika alkalmazása és nyílik meg az elektronikus ügyintézés lehetősége a termelők számára – közölte az Agrárminisztérium. A tájékoztatás szerint az új szabályok 2022. augusztus 1-jétől lépnek teljes körűen hatályba. Ekkortól a nem kisüzemi bortermelők, valamint a (három év átlagában) tíz hektárnál több […]
pince hordó

És még ez is...