Megválasztották az év informatikai vezetőit

Idén is a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) éves konferenciáján, az INFOhajón adták át az Év Informatikai Vezetője díjat, valamint a 35 év alatti informatikai vezetők számára alapított Braun Péter-díjat.

Augusztus elején immár tizennyolcadik alkalommal ült össze VISZ által felkért zsűri, hogy a beadott pályamunkák, valamint a jelöltek meghallgatása alapján kiválassza a díjra érdemes jelöltet. Idén már nem csak CIO-k pályázhattak a díjra. A pályázati kiírás is hangsúlyozottan informatikai vezetőknek szólt. Strausz György, a szervezet tavasszal megválasztott elnöke, elmondta, hogy idén már a hagyományos CIO pozícióban dolgozók mellett pályázhattak például technológiai fejlesztésért felelős vezetők (CTO), innovációs vezetők (CINO), digitalizációért felelős vezetők (CDO), a vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős vezetők (CDO), fejlesztési vezetők (CRO), de akár olyan operatív vezetők (COO) is, akik egyben az informatika irányításáért felelnek.

A hazai szakmai szervezetek és a szaksajtó képviselőiből felkért zsűri javaslatára idén a VISZ elnöksége Lendvay Lászlónak, a Libri Bookline informatikai vezetőjének ítélte a díjat. A zsűri javaslatára a VISZ elnöksége különdíjjal ismerte el Popovics Lászlónak, az OTP innovációs részlege és az elosztott rendszerek fejlesztéséért felelős csoportja igazgatójának munkáját. A 35 év alatti informatikai vezetőknek járó díjat a VISZ elnöksége Kovács Dávidnak, a Supercharge nevű, a nemzetközi piacon is sikeres startup technológiai vezetőjének ítélte oda a zsűri javaslata alapján.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.