mínuszos.hu

Megünnepelte volna a lopott mobilokat… megcsípték

mobil-tolvajA Tiszavasvári Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást K. László 43 éves tiszadobi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. április 29-én 17 óra 20 perckor besurrant egy tiszadobi családi házba, ahonnan több üveg szeszes italt tulajdonított el. Az udvarról azonban az enyveskezű alkoholbarát már nem jutott ki, a tulajdonos tetten érte és a rendőrök megérkezéséig a helyszínen visszatartotta. A rendőrségi intézkedés alatt adat merült fel arra vonatkozóan, hogy az előállított csibész röviddel korábban egy másik tiszadobi lakóházba is besurrant, ahonnan két mobiltelefont tulajdonított el. A rendőrök az elvégzett ruházat átvizsgálás közben a szorgos tolvajnál az egyik mobiltelefont megtalálták és lefoglalták. A rendőrség K. Lászlót gyanúsítottként kihallgatta és bűnügyi őrizetbe vette, valamint kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az illetékes bíróság 2015. május 2-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

Exit mobile version