Megtámogatták a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumot

Wigner Fizikai KutatóközpontA Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) által vezetett konzorcium ~3,5 milliárd forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) pályázatán a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium (KNL) fejlesztésére.

A következő három évben megvalósuló projekt kiemelt céljai között szerepel a hazai kvantumkommunikációs hálózat kiépítése, a kvantuminformatika elemi építőköveinek fizikai megvalósítása, valamint egy olyan szakemberbázis kiépítése, amely élvonalbeli szimulációkat tud kialakítani és elvégezni a kvantumrendszerek és a kvantumszámítás területén. A hazai kvantuminformatikai és kvantumfizikai kutatások összefogására 2020-ban létrehozott nemzeti laboratóriumot működtető konzorcium további tagjai a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Mint írják, az információ feldolgozását, tárolását és továbbítását végző fizikai rendszerekben ma már kvantumtechnológiát alkalmaznak, ami a szakterületen egy újabb lényeges áttörés kiindulópontját jelenti. Bizonyos speciális kvantumfizikai jelenségeket, így a kvantumos szuperpozíciót és összefonódást mint újszerű erőforrásokat kiaknázva minőségi változást lehet elérni a kommunikációban, az információs és számítástechnikában. Ez a „második kvantumforradalomnak” nevezett fejlődési szakasz korábban elképzelhetetlen új lehetőségeket, ugyanakkor intellektuális és műszaki kihívásokat rejt magában a gazdaság és a társadalom számára. Ezért ahogy világszerte, úgy Magyarországon is a legkiválóbb hazai kutatók és mérnökök szoros összefogására van szükség ezen a területen.

A közleményben kiemelik, hogy a Kvantuminformatika Nemzeti Laboratóriumban közel húsz nemzetközileg magasan jegyzett, hazai kutatóintézetekben és egyetemeken működő kutatócsoport dolgozik azon, hogy Magyarország a terület élvonalába kerüljön. A projekt csaknem 80 kutató mellett a kutatásokba bevont mintegy ötven doktori és hatvan egyetemi hallgató közreműködésével valósul meg. A jelenleg folyó előkészítő lépések elvégzése után rövidesen az érdemi kutató-fejlesztő munka is elindulhat.

A Kvantuminformatika Nemzeti Laboratórium komplex fejlesztése című projektet a Nemzeti Laboratóriumok létrehozása, komplex fejlesztése elnevezésű pályázat keretében a következő három évben 3,475 milliárd forinttal támogatja az NKFIH.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

8+1 karrierfejlesztési tipp, ami mindig jól jön

ked márc 21 , 2023
ShareTweetPinShareEbben a cikkben kilenc karrierfejlesztési tippel készültünk. Ezek nagyon jól jöhetnek mindenki számára, akik szeretnének egy jó szakmai karrierutat bejárni. Azoknak lesz hasznos, akik szeretnének sikereket elérni, könnyebben előrébb jutni. A karrierfejlesztés sosem áll meg! Amikor karriert építünk, először is megkeressük az első munkahelyünket, például a KecskemetAllas oldalán. Majd jöhet […]
kecskemetallas.hu

És még ez is...