mínuszos.hu

Megtáltosodtak a kaposvári buszok

Pontosabb és kiszámíthatóbb lesz a buszközlekedés Kaposváron annak az 571 millió forintos közlekedés-fejlesztési programnak köszönhetően, amely a napokban zárul le a somogyi megyeszékhelyen. A program keretében új autóbuszöblök és fedett buszvárók épültek, a dinamikus utastájékoztató rendszer pedig jelzi majd merre jár és mikor érkezik az adott járat. A projekt keretében során négy új autóbuszöblöt alakítottak ki a Toponári úton, 40 megállóban normál, 19 megállóban pedig kisebb méretű utasváró létesült, 36 nagy forgalmú megállóhoz pedig 196 kerékpártámaszt is kihelyeztek. 41 buszmegállóban napelemes, az autóbusz-állomáson pedig két nagyméretű elektronikus tájékoztató tábla informálja az utasokat. Megtudható például az, hogy mik az indulási és érkezési időpontok, melyik járattal hová lehet utazhatni, melyek az átszállási lehetőségek. Az új fedélzeti számítógépekkel felszerelt helyi autóbuszokon az utasok dinamikus utastájékoztató kijelzőkkel találkozhatnak majd. A forgalomirányítók követhetik a járatok helyzetét a térképen, adatokat kaphatnak a jármű állapotáról és szükség esetén kapcsolatba léphetnek a járművezetővel. A buszok helyzete pedig az interneten is követhető lesz – ismertette a beruházás részleteit Lakatos András, a kivitelező T-Systems Magyarország Zrt. közlekedés értékesítési szektorigazgatója.

Exit mobile version