Megtáltosodott a Motorola

motorolaAz amerikai Motorola Solutions Inc. a vártnál jobb első negyedévi eredményről számolt be az észak-amerikai piacon elért magasabb forgalomnak és devizaárfolyam-hatásnak köszönhetően. A rádió adó-vevők gyártásával foglalkozó Motorola működési költségei az április 4-én zárt első pénzügyi negyedévében hatvanmillió dollárral csökkentek költségcsökkentési programjának és a dollár erősödésének együttes hatására. A dollár árfolyama mintegy húsz százalékkal emelkedett egy év alatt a főbb devizák kosarával szemben. Költségcsökkentési programja keretében a Motorola még februárban kiadott közleménye szerint az idén 150 millió dollár megtakarítást tervez elérni a 2014-es kétszázmillió dollár után.

Az észak-amerikai piacon, ahonnan bevételének hatvan százaléka származik, hat százalékkal növelte forgalmát a Motorola az első negyedévben. Teljes értékesítési árbevétele azonban kissé csökkent, 1,22 milliárd dollár lett az első negyedévben, de meghaladta az 1,11 milliárd dolláros elemzői várakozásokat. Nettó nyeresége 87 millió dollárra, részvényenként negyven centre emelkedett a 2014 első negyedévi 85 millió dollárról, részvényenként 33 centről. Egyszeri tételek levonásával az első negyedévi egy részvényre jutó nyereség 38 cent lett, magasabb az elemzői prognózisok 25 centet jelző átlagánál — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új irodai és tantermi projektorok az Epsontól

csü máj 7 , 2015
Az Epson bemutatta a hordozható projektorainak új családját, amelynek tagjai speciális csatlakoztatási és hálózati funkciókkal rendelkeznek. A projektorokat a tárgyalókban és az osztálytermekben való használatra tervezték, de az otthoni és irodai környezetben is megállják a helyüket. A kisméretű és könnyű, hordtáskával kapható projektorok (EB-X27, EB-W29, EB-98H, EB-955WH és EB-965H) előnye, […]

És még ez is...