Megszűnik a Stars and Stripes nyomtatott kiadása

Megszűnik a Stars and Stripes (Csillagos-sávos lobogó) című amerikai katonai lap nyomtatott kiadása – jelentette be a Pentagon.

A tárca pénzhiányra hivatkozva jelentette be a döntést, miközben a pénzügyi igazgató bemutatta a 2021-es költségvetést. Ez a büdzsé a működésre fordított költségek 5.7 milliárd dolláros megtakarítását irányozza elő. Elaine McCusker, a minisztérium pénzügyi igazgatója sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: „a mai modern korban már nem a nyomtatott újságok jelentik a legmegfelelőbb kommunikációs eszközt a számunkra”. Hozzáfűzte: a Stars and Stripes nem a minisztérium vagy az amerikai haderő vezetőinek álláspontjait közvetíti, nem ez a küldetése, hanem független publikáció, amely a haderőnél szolgálatot teljesítőknek készül, és a tárca csak anyagilag támogatja a megjelenését. A lap megjelenését egyébként a Pentagon csak részben finanszírozta, a többi pénz előfizetésekből, felajánlásokból és reklámokból származik. Az újságírók között katonák és civilek egyaránt vannak.

A Stars and Stripes című lap valóban patinás: első számát 1861 novemberében, az amerikai polgárháború idején adták ki. Azóta is az amerikai haderő híreivel foglalkozik, a Pentagonban szerkesztik. Internetes kiadása naponta négyszer frissül, és naponta körülbelül egymillió érdeklődő kattint rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Koronavírus: a kibervédelmi intézet szerint új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban

pén febr 28 , 2020
ShareTweetPinShareA koronavírus megjelenése óta egy olyan új kiberbűnözői módszer van kibontakozóban, amely a felhasználók járvánnyal kapcsolatos kíváncsiságára, félelmére épít – hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete (NBSZ NKI). Mint írják, a csalók a pandémiára építve emaileken keresztül próbálnak adathalász tevékenységet, illetve zsarolóvírus kampányt folytatni és megtéveszteni […]
vírus

És még ez is...