Megszavazták a lex UBER-t

Fonagy-JanosAz Országgyűlés elfogadta az engedély nélkül, személygépkocsival végzett személyszállító szolgáltatáshoz kapcsolódó jogkövetkezményekről szóló kormányzati törvényjavaslatot, amely blokkolhatóvá tette a jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínáló oldalakat. A Belügyminisztérium, a nemzetgazdasági tárca felügyelete alatt működő adóhivatal és a közlekedési hatóság kölcsönösen tájékoztatja egymást az ellenőrzéseiről az eredményesség fokozása érdekében – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.

A módosítás révén ideiglenesen, legfeljebb 365 napig blokkolni lehet azokat az internetes oldalakat, amelyek jogellenesen működő taxiszolgáltatást kínálnak. Fónagy ugyanakkor hangsúlyozta: az intézkedésre csak végső esetben kerül sor, ha más hatóságok eredménytelenek voltak a szabálysértés visszaszorításában. Emellett a jövőben az engedély nélkül végzett tevékenységhez használt autót első alkalommal hat hónapra, ismételt szabályszegés esetén legfeljebb három évre ki lehet vonni a forgalomból. A járművezető kilenc büntetőpontot kap, ismételt elkövetés esetén újabb kilencet, vagyis ebben az esetben automatikusan fél évre visszavonják a vezetői engedélyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.