Megrendezik az első integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt

Ép és sajátos nevelési igényű tanulóknak rendez integrált országos számítógépesírás- és szövegszerkesztési versenyt az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola. Mint írták, a mozgássérült gyermek beszéde sokszor nehezen érthető, kézírása nehezen olvasható, ilyenkor a számítógép ad egy – társadalmilag leginkább elfogadott – kommunikációs lehetőséget. A speciálisan kifejlesztett segítő eszközök szolgálnak a billentyűzet működtetésére, amely így a gyermek számára a „tollat” jelenti. Meglévő képességeik kihasználásával, a számítógépes írással alkalmazható írástudást szereznek, ezzel további szakmaszerzési és továbbtanulási lehetőségek nyílnak meg előttük; a munkaerőpiacra való bejutás is elérhető közelségbe kerül számukra. A számítógépes írás módszertana a számítógép sérülésspecifikus használatát jelenti a különböző diagnózisú, illetve a különböző mozgásállapotú fiatalok számára. Ezzel a megszerzett tudással a kommunikáció területén kiszolgáltatott állapotuk megszűnik, szociális kapcsolataik kialakulnak, illetve bővülnek. A március 12-én rendezendő versenyen a 7-12. évfolyamos diákok mérik össze tudásukat.

Az Addetur Baptista Gimnázium, Szakgimnázium és Szakiskola több mint húsz éve működik azzal a céllal, hogy az ép diákjai mellett segítse a mozgássérült és autista, valamint látás-, hallássérült, autisztikus, tanulásban akadályozott, problémás szociális háttérből érkező, fiatalok beilleszkedését a társadalomba, és javítsa munkaerőpiaci elhelyezkedésük esélyét.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Tovább bővül a fuvarozók online piactere

csü márc 5 , 2020
ShareTweetPinShareNagyot lép a Fuvar.hu: újabb 150 milliós befektetést kap az áruszállítók „Ubere”. Újabb 150 milliós befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Fuvar.hu. A mostani befektetésnek köszönhetően a társaság idén tovább növelné kiemelt szolgáltató partnereik számát. A Hiventures – amely a cég indulását is lehetővé tette Inkubációs befektetési programjának keretében […]

És még ez is...