Megnyílt a főváros első Idősek Információs Pontja

Idősek Információs PontjaMegnyílt Budapest első Idősek Információs Pontja a Városháza épületében, az irodában idősek különböző ügyek intézéséhez kaphatnak segítséget.

Karácsony Gergely, főpolgármester azt mondta: az információs pont megnyitásával látszólag kicsi, de fontos lépést tesznek annak érdekében, hogy Budapest „valóban mindannyiunké legyen”. Az információs pontot azért hozták létre, hogy az idősebb emberek számára – főleg a szociális ellátás területén – segíteni tudjanak az ügyintézésben, valamint a számítógép használatában is. Papp Katalin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének elnöke, a Fővárosi Idősügyi Tanács tagja elmondta: Budapesten több mint 360 ezer nyugdíjas korú ember él. Az idősek problémáinak megoldása, a róluk való gondoskodás kiemelt területe a főváros szociális ellátásának. Papp felhívta a figyelmet arra, hogy az idősebb korosztálynak sokszor nehézséget jelent a fővárosban elérhető pénzbeli, vagy természetbeni ellátásokról való tájékozódás. Ebben nyújt segítséget az információs pont, amelynek szolgáltatásait munkanapokon 9 és 13 óra között lehet igénybe venni. A Bárczy István utcában nyílt információs ponton a fővárosi önkormányzat kollégái, önkéntesek, közöttük nyugdíjas önkéntesek, segítenek az időseknek hivatalos ügyeik intézésében, időpontfoglalásban, internetes ügyfélkapu megnyitásában és kezelésében, illetve különböző szociális és egyéb támogatások igénylésében.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hidd el, nem jó angol buldognak lenni

pén jún 17 , 2022
ShareTweetPinShareKétszer annyi egészségügyi problémája van az angol buldognak, mint más fajtához tartozó kutyáknak egy új tanulmány szerint. A brit királyi állatorvosi kollégium (Royal Veterinary College, RVC) szerint a fajta tenyésztésén módosítani kell. Arra kérik az embereket, hogy ne vásároljanak angol buldogot – valamint két másik népszerű fajtát, francia buldogot és […]
bulldog Churchill

És még ez is...