Meglepetés: nagy összegű közbeszerzést nyert a Forájdzsi Nyílterté

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) versenyújranyitással megindított központosított közbeszerzési eljárásán a 4iG Nyrt. ajánlatát nyertesként hirdették ki – közölte a társaság.

A közlemény szerint az Egészséges Budapest projektben résztvevő intézmények részére routerek cseréje volt a közbeszerzési eljárás tárgya. Az eljárás összértéke 754,5 millió forint plusz áfa. Az Egészséges Budapest Programban fővárosi és Pest-megyei kórházak, országos intézetek és szakrendelők diagnosztikai és terápiás műszerparkjai, valamint informatikai eszközei újulnak meg 2026-ig. A program megvalósítására csak az idei évben negyvenmilliárd forintot fordít majd a kormány. A szerződéskötést követően a 4iG Nyrt. az Egészséges Budapest projekt intézményeiben – 11 országos gyógyintézet, 13 társkórház és 32 szakrendelő – végzi az adatkapcsolati és router eszközök bővítését, illetve cseréjét, továbbá az új hálózati eszközök meglévő rendszerekhez történő integrálását, valamint tesztelését és beüzemelését is.

A 4iG Nyrt. már 2019. decemberében is több alkalommal nyert az ÁEEK verseny-újraindításával megindított központosított közbeszerzési eljárásán. Az informatikai társaság tavaly december 9-én tette közzé a BÉT honlapján, hogy szerződéskötés után az ÁEEK Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézményének a 4iG szállítja és telepíti majd a műtéti napló beszédleíró szoftvereket. Az eljárás összértéke 1,46 milliárd forint plusz áfa. Ezt követően pedig december 12-én jelentették be, hogy a szerződéskötést követően az ÁEEK Egészséges Budapest projektben résztvevő 25 intézménye részére a 4iG Nyrt. építi ki a wifi-rendszert. az eljárás összértéke 1,37 milliárd forint plusz áfa.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Visszavág a Huawei: szabadalmi pert indít a Verizon ellen

csü febr 13 , 2020
A Huawei Technologies szabadalmi jogsértésért pert indít az egyik legnagyobb amerikai technológiai és kommunikációs szolgáltató, a Verizon ellen egy texasi kerületi bíróságon — jelentette be a Huawei Technologies Hungary Kft. Keresetében a Huawei kompenzációt vár a Verizontól olyan szabadalmaztatott technológiák használatáért, amelyeket a Huawei tizenkét, az Egyesült Államokban jegyzett szabadalma […]

És még ez is...