Megint a Magenta 1-es ügyfelek járnak jól

BalatonAz üdülőhelyeken jellemzően a nyári hónapokban nő meg ugrásszerűen az adathasználat, a legkiemelkedőbb adatokat a Balatonnál például júliusban és augusztusban mérik. Míg a Balaton menti települések tavaly februári összesített adatforgalma 45 Terabyte körül volt, addig augusztusban elérte a 235 Terabyte-ot, ami több mint ötszörös emelkedést jelent tehát az átlagos havi forgalomhoz képest az év egyéb időszakában. A nyári sportesemények és a mobilos videózás előretörése miatt idén még ennél is nagyobb adatforgalomra számítanak a felkapott nyári nyaralóhelyek körzetében.

A Magyar Telekom Magenta 1-es ügyfelei egész nyáron át gondtalanul facebookozhatnak, zenét streamelhetnek, útközben is videót vagy sportközvetítést nézhetnek, hiszen a Magyar Telekom a nyári hónapokban eltörölte a mobilinternet adatkorlátot minden Magenta 1 és Magenta 1 Business kedvezménycsomagban. Ugyanakkor gondoltak azokra is, akik még nem vonták össze szolgáltatásaikat Magenta 1-be: a Next és Next Business előfizetőknek megduplázták a felhasználható adat mennyiségét. A dupla adatmennyiség pedig nemcsak nyárra szól, hanem az előfizetés teljes időtartamára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Vennél billentyűzetet 45 ezer forintért? Most itt a lehetőség

pén jún 24 , 2016
ShareTweetPinShareA gaming perifériák piacán versenyző SPEEDLINK bemutatta legújabb – haladó játékosoknak szánt – mechanikus billentyűzetét, az ULTOR Illuminated Mechanical Gaming Keyboard-ot. A kompakt, keret nélküli, alumínium billentyűzet, melynek megbízhatóságát Kaihua/Kalih kapcsolók garantálják, már kellő támogatást biztosít a profi versenyek felé kacsingató játékosoknak is. A széles körű beállítási lehetőségek biztosító egyedi […]

És még ez is...