Megérkezett a ZENworks 2020

Elkészült a ZENworks 2020 csomag, amellyel a vállalatok felügyelhetik és védhetik az infrastruktúrában használt eszközöket. A szoftver lehetővé teszi az eszközök felügyeletét, védelmét és titkosítását, valamint a konfigurációk és a hibajavítások kezelését. A ZENworks csomaggal egységes módon, egyetlen központi felületen keresztül felügyelhető a szerbvezetek minden egyes készüléke, a Windows, Linux és Mac-alapú munkaállomásoktól kezdve egészen az Android, iOS és Windows rendszerű tabletekig és okostelefonokig. A megoldással mostantól a Common Vulnerabilities and Exposures (CVE) rendszer alapján követhetők a sebezhetőségek a szervezeten belül. A felhasználói felületen átláthatók, rendszerezhetők és testre szabhatók a megjelenített információk. Például időrend vagy súlyosság szerint rangsorolhatók a rendszerben előforduló sérülékenységek és a hozzájuk kapcsolódó hibajavítások.

Az egyes frissítésekről hasonlóan részletes információkat kaphatnak a szakemberek: minden egyes hibajavításról megtudhatják, melyik sérülékenységet javítja, milyen házirendek és frissítési csomagok kapcsolódnak hozzá, mely eszközöket érinti, mikor vizsgálták, illetve telepítették utoljára, illetve milyen forrásból származik. A sérülékenységek és a patch-ek mellett az eszközök állapota is gyorsan megjeleníthető, így az illetékesek végpontonként is végignézhetik, hogy az egyes készülékekre milyen frissítéseket telepítettek, milyen sebezhetőségek fordulhatnak elő rajtuk, és milyen új javítások érhetők hozzájuk a különféle forrásokból. A ZENworks rendszerén keresztül csak előzetesen tesztelt hibajavítások érkeznek, amelyek egészen biztosan nem okoznak zavart az eszközök működésében. A megoldás használatával az informatikai szakemberek automatikusan kioszthatják a frissítéseket az egyes gépekre, és azok telepítését a rendszer leállításához is igazíthatják, így a folyamat nem zavarja a napi munkát.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A sorrend: Samsung, Huawei, Apple

csü nov 28 , 2019
A harmadik negyedévben 52,5 millió okostelefon fogyott az európai piacon, nyolc százalékkal több a 2018 harmadik negyedévi 48,8 milliónál. Az eladási listát a harmadik negyedévben a Samsung vezette 18,7 millió, az egy évvel korábbinál 26 százalékkal több okostelefon eladásával Európában. A Samsung piaci részesedése 35,7 százalékra duzzadt 30,4 százalékról. A […]
okostelefon, scanner

És még ez is...