Megérkezett a Revolut Junior

A több mint tízmillió ügyféllel rendekező Revolut globális pénzügyi platform, a napokban bevezette Magyarországon is a Revolut Juniort, egy 7-17 éves gyerekek, illetve szüleik számára kifejlesztett pénzmenedzsment alkalmazást.

Az új alkalmazással a Revolut azt szeretné elérni, hogy a gyerekek már fiatalon elsajátíthassák a tudatos pénzhasználatot, a Revolut Juniorral pedig ezt biztonságos módon, szüleik útmutatásai alapján tehetik meg. Az applikációban ugyanis a gyerekek számára csak a Revolutot már eleve használó szülő vagy törvényes gondviselő regisztrálhat fiókot egy gyermeknek. Saját Revolut Junior-fiókjuk használatával a gyerekek tapasztalatokat szerezhetnek a pénz helyes használatáról, amely rendkívül hasznos lesz számukra, amikor anyagilag függetlenednek szüleiktől. A termék három fő elemből áll. Az új Revolut Junior appból, egy kifejezetten gyerekeknek tervezett alkalmazásból, amelyben a gyerekek ellenőrizhetik egyenlegüket és tranzakcióikkal kapcsolatos értesítéseket kaphatnak. A meglévő Revolut alkalmazás egyedi kialakítású szekciójából, amely lehetővé teszi a szülőknek és gondozóknak, hogy kezeljék gyermekeik költéseit. És egy kifejezetten gyerekeknek szánt Revolut Junior bankkártyából.

Saját, meglévő Revolut-számlájuk segítségével a szülők egyetlen, biztonságos helyről képesek kezelni gyermekeik zsebpénzét, illetve az egész családi kasszát is. Saját számlájukról azonnal, és közvetlenül utalhatnak át pénzt a gyermekek fiókjára, de rálátásuk van a gyerekek egyenlegeire és a tranzakcióikra is. A szülők értesítéseket is kaphatnak gyermekeik kiadásairól, a Revolut Junior emellett olyan biztonsági beállításokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a szülők számára, hogy ellenőrizzék a kártya-, és tranzakciós funkciókat, például az online fizetéseket is. Az év során várhatóan bevezetésre kerülő, tervezett új funkciók közé tartoznak, hogy a szülők rendszeres zsebpénzt, kiadási korlátokat, illetve különböző pénzügyi feladatokat és a célokat, megtakarítási lehetőségeket, valamint részletes költési statisztikákat állíthatnak majd be gyermekeik számára, amelyek segítenek elsajátítani számukra a pénzügyi tudatosságot.

(Mielőtt belecsapunk a lecsóba, érdemes bejelntkezni a jelen pillanatban 3534 tagú Magyar Revolut károsultak csoportjába, és némi olvasgatás után dönteni. A -szerk- megj.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.